2018. március 8., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Szemed szerepe

Igehely: Lk 11:33-36; Kulcsige: Lk 11:34 „A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét.”

Láttál-e már olyan lámpást, amely sötétséget áraszt maga körül? Jézus az emberi szemet olyan lámpáshoz hasonlítja, amely világosságot vagy sötétséget sugároz, attól függően, hogy milyen funkcióra van állítva. Ez a hatás főleg befelé érvényesül. A test kifejezés átvitt értelemben az ember értelmi és szellemi világára utal, ugyanígy a szem is. Jézus tehát arról beszél itt, hogy sorsdöntő jelentősége van annak, hogy hogyan viszonyulok a Világ Világosságához. Ennek történeti előzménye a korábbi versekben található, ahol azzal vádolták Jézust, hogy Belzebub segítségével űzi ki a démonokat, mások pedig bizonyító csodajeleket követeltek tőle. Ő megcáfolta ezeket a rosszmájú megjegyzéseket, majd a test lámpásának metaforájával folytatta tanítását.

Szemem tehát – a hit vagy a hitetlenség függvényében – lehet a világosság, vagy a sötétség forrása. A gonosz szem kifejezés az újszövetségi korban az irigységet is jelentette (Mt 20:15). Sokak szerint a világ egy szörnyű hely, az emberek gonoszak stb. A hit világosságában viszont minden másként látszik. Kérd az Urat, hogy világosítsa meg értelmed szemeit, hogy az Ő szemszögéből lásd Istent, a világot és önmagadat.

Sallai Jakab

DÉLUTÁN | 

A falra írt ítélet

Igehely: Dán 5:1-7, 17-30

Látható írás, láthatatlan kéz. Láthatatlan személy, érthetetlen szavak, döbbenet, félelem... Ez így igen sok volt; igen, sokk volt Bélsaccar királynak. Mámoros szemét dörzsölgette, közben babonás rémülete egyre nagyobb méretet öltött. Nem tudta megérteni, nem tudta kontrollálni, és nem értette, hogy mi történik. Hát ítélethirdetés történt. Az Igaz Bíró kimondta a jogos ítéletet, és még azon az éjszakán végre is hajtotta.

Miért jelent meg az Isten által küldött üzenet a falon? Miért nem érthető nyelven üzent az Úr? Miért szól Isten előre egyeseknek, másokat pedig figyelmeztetés nélkül büntet? Bennünk is, mint Bélsaccarban kérdések tolonganak. Az ég és föld Ura nem méltatta arra a királyt, hogy közvetlenül kommunikáljon vele, ezért volt szükség Dánielre. Az Úr szolgája megmagyarázta az írást, ami nem arra szolgált, hogy rémítgesse Bélsaccart, hanem hogy legyen még egy utolsó lehetősége a megtérésre. De ő, ahelyett, hogy megalázkodjon, Dánielt próbálja jutalmazni. Számára a falra írt ige falra hányt borsó volt. Mi változik meg nálad, amikor Isten ítéletét hallod vagy olvasod?

Sallai Jakab

 Napi áhítat

Igehely: Mt 19:16–26; Kulcsige: Mt 19:23 „Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába.”

Ritka dolog az, hogy valaki fiatalon gazdag, és az örök élet is foglalkoztatja. Most mégis egy ilyen rendkívüli esetről olvastunk. Meg is jegyzi Márk az evangéliumában, hogy Jézus megkedvelte ezt a fiatalembert. Ez is egyedülálló megjegyzés az evangéliumokban. Jézus Zákeustól nem kérte a vagyonát, mégis önként oda adta, ettől a fiatalembertől kérte, de az nem tudta elengedni. Zákeus története nagy örömmel végződik, a hazatalálás örömével, a mai történet pedig nagy szomorúsággal. Hiba lenne csupán a gazdagságra kiélezni ezt a történetet.