2018. május 24., csütörtök

DÉLELŐTT | 
A Szentlélek keresztel be Krisztus testébe

Igehely: ApCsel 19:1-7; Kulcsige: ApCsel 19:6 „És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.”

Ebből az igéből látható, milyen szoros kapcsolat van a Szentlélek és a Jézus személye között. Csak azok kaphatják meg a Szentlelket, akik hallottak Jézusról és hisznek benne. Az igazi hit magába foglalja a Jézus Krisztusba vetett bizalmat és a készséges engedelmességet parancsolatai iránt. A Jézus nevére megkeresztelkedni: a hit bizonyságtétele, és egyben annak a döntésnek a kifejezése, hogy az Ő követője és tanítványa szeretne lenni az, aki ezt nyilvánosan felvállalja.

Az igeszakasz az apostoli korról számol be, a gyülekezet első szakaszáról. A Szentlélek jelenlétének olyan módon kellett megnyilvánulnia Efézusban is, amint Pünkösd napján Jeruzsálemben, hogy a megtért zsidókban semmi kétség ne legyen afelől, hogy az efézusi pogányok is megkapták a Szentlélek ajándékát, akárcsak ők. A Szentlélek jelenlétének egyik bizonyítéka, hogy olyan lelki ajándékokkal ruház fel, amelyek által az, aki azt megkapta, képes szolgálni az Úrnak és az embereknek egyaránt.

Fekete Csaba

DÉLUTÁN | 

A Szentlélek tisztító tüze

Igehely: Ézs 4:2-6 (Károli: Ézs 4:1-5)

A negyedik rész az egyik legrövidebb Ézsaiás könyvében. Különbözik az előbbi és az utána következő részekről azáltal, hogy Isten a helyreállásról is beszél a prófétán keresztül, nem csupán az ítéletről. A helyreállást Isten egy vesszőszál által fogja biztosítani népe számára (11:1). A vesszőszálat (sarjadékot) az emberek általában nem sokra értékelik, ennek ellenére az Úr ígérete szerint értékes és dicsőséges lesz.

Isten népének lelkiállapota aggasztó volt abban az időben, akárcsak napjainkban. Az Úr szava szerint a gyümölcsözés ideje csak a vesszőszál által és a megtisztulás után fog eljönni Isten népének életében. A megtisztulást az Úr Jézus tudja elvégezni életünkben az ő áldozata és a Szentlélek jelenléte által, aki több esetben is tűzhöz van hasonlítva. A tűz által még a legszilárdabb fémek is megolvadnak és megtisztulnak.

Isten Szentlelke és igéje hadd késztessen önvizsgálatra téged: milyen szennyeződéstől kell megtisztulnod? Az ítélet tüze ma még a megtisztulás célját szolgálja!

Fekete Csaba

 Napi áhítat

Igehely: Ézs 35:1–10 Kulcsige: Ézs 35:6 „Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztában, és a kietlen tájon patakok.”

Isten legegyszerűbb szavában több erő van, mint a világ összes szavában! Ezért élő és ható az Ő beszéde; mindig megelevenít, függetlenül attól, hogy ki milyen reménytelen helyzetben van. Ki gondolta volna, hogy az Ő szavára a fogságban élő nép megszabadul az akkori világ legerősebb birodalmából? Hogy ez a nép közel 2000 km-t fog gyalogolni hazafelé a sivatagon keresztül, és nem fog ott elpusztulni. Sőt képesek lesznek arra, hogy újra felépítsék otthonaikat, és benépesítsék az elpusztult országot. Akik csak hallották ezeket a szavakat, hittel, reménységgel és örömmel teltek be.