2018. január 16., kedd

DÉLELŐTT | 
Jézus elé vinni valakit

Igehely: Lk 5:17-26; Kulcsige: Lk 5:18 „És íme, férfiak ágyon hoztak egy béna embert, és igyekeztek bevinni és letenni eléje.”

Lukács nem jelölte meg a történet színhelyét, csak Márk evangéliumából tudjuk, hogy Jézus ismét Kapernaumban tartózkodott. Jézus itt is először tanított, azután gyógyított „az Úr erejével”. Láthatjuk, hogy Jézushoz mennyire nehéz volt odajutni a sokaság miatt, de aki igazán találkozni akart vele, az nem ismert akadályokat.

Ma is megdöbbentő lehet némelyek számára, hogy Jézus a béna számára bűnbocsánatot hirdetett, amikor látta azok hitét, akik mintegy „közbenjártak” a betegért nála. Ez a szava ellenkezést váltott ki a jelen levő farizeusokból: bűnöket ugyanis egyedül Isten bocsáthat meg, ha ember önmagának tulajdonítja ezt a lehetőséget, akkor istenkáromló és halálra kell kövezni. Jézus átlátott a farizeusok gondolatán és visszájára fordította azt. A bűnbocsánat ígérete az ő ajkán nem üres szóbeszéd csupán, hanem a gyógyulásban megnyilvánuló valóság, mert a betegség a bűn tünete, a gyógyulás pedig a bűnbocsánat következménye.

Mikor vittél imában vagy gyakorlatilag valakit Jézushoz? Gyógyulásra vagy elsősorban bűnbocsánatra vágysz-e?

Horváth Ferenc

DÉLUTÁN | 

Az egészséges forrás

Igehely: 2Kir 2:19-22

Eszünkbe sem jut, hogy milyen nagy áldás a víz. Természetesnek tartjuk, hogy megnyitjuk a vízcsapot. Szomjunkat csillapítja, de a földet is a víz teszi termővé. Az üdítőkkel szemben egyre értékesebbé válik a tiszta víz. Egy tőlünk nem messze lévő város (Flint, MI) vize néhány éve olyan fertőzötté vált, hogy a város lakói közül sokan megbetegedtek. Folyik a huzavona: ki a hibás; mit lehetne tenni, hogyan lehetne „meggyógyítani” a vizet? Elizeus nincs a láthatáron. Ahhoz értünk, hogy kell megfertőzni a tiszta vizet, környezetünket – ahhoz nem, hogy hogyan lehet azt rendbe hozni. Tisztító berendezésekre senki sem akar áldozni.

Olyan szép és jó ez az Isten adta élet – megtéretlen szívünk azonban csak halált, pusztulást eredményez környezetünkben. A bűn zsoldja a halál. Kellene egy Elizeus, kellene valami igazi só. És van is. Jézus Krisztus eljött közénk, Golgotán értünk ontott vérével megtisztítja a bűnbánó szívű hívők életét. Megváltónkkal élhető a mi városunk is! Mi tisztít meg bűnömből? Csak a bárány Jézus vére...

Herjeczki Géza

 Napi áhítat

Igehely: Mt 24:23–44; Kulcsige: Mt 24:44 „Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet!”

Egyre közelebb vagyunk ahhoz a naphoz, amikor az Úr Jézus visszajön hatalommal és dicsőséggel. Amikor meglátják őt az ég felhőin, akkor majd siratja őt a föld minden nemzetsége (Jel 1:7). Részünkről, akik hiszünk benne, ezek beteljesült örömkönnyek lesznek. Ha akkor még életben leszünk, „elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk” (1Thessz 4:17b). Bárcsak házastársunkkal, családtagjainkkal, munkatársainkkal és szeretteinkkel mind együtt ragadtatnánk el!