2018. augusztus 23., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Az Úr neve nem varázsige!

Igehely: ApCsel 19:11-20; Kulcsige: ApCsel 19:13 „Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!”

Efézusban az evangélium hirdetése nyomán csodálatosan megnyilvánult Isten munkája. Ám a „nagy ámító” igyekszik aláásni Isten munkáját azáltal, hogy megpróbálja azt utánozni, és azáltal megtéveszteni az embereket. A farkas báránybőrbe öltözik. Efézusban az ördögűzők bevonták praktikáikba az Úr Jézus nevét. Ott akkor ez volt a trendi. Ha Pál az Úr Jézus nevében gyógyított és ördögöket űzött, úgy gondolták, hogy ez nekik is be fog jönni. Ezek az emberek csúfosan megszégyenültek, mert nem elég Jézus nevét emlegetni, Jézussal élni kell. Ez a megszégyenülés késztetett sokakat arra, hogy szembenézzenek okkult múltjukkal és praktikáikkal. Ma is elterjedt a keresztyén köntösbe bújtatott okkultizmus. Fehér és fekete mágiát űznek ún. „papok” Jézus nevében. Mások arrogánsan Jézus nevét emlegetve hajtogatják a démonokat, és ún. gyógyítási alkalmakon álgyógyítással tévesztik meg az embereket.

Figyelj Istenre! Óvakodj a modern babonáktól és az okkultizmustól.

Ne feledd: Jézus neve nem egy varázsige, amit emlegetve saját akaratod teljesítésére bírhatod Istent. Neked kell Isten akaratát teljesítened.

Dimény Miklós

DÉLUTÁN | 

Teljes megtisztulás

Igehely: ApCsel 15:8-9

Isten a szívek vizsgálója. Ő ismeri a szívedet. Amit emberek elől elrejthetsz, az Isten előtt nem marad titok. Tudja rejtett gondolataidat, és titokban járt utaidat, cselekedeteidet.

A megtisztulás folyamata akkor kezdődik el, amikor te is megismered szívedet, úgy ahogy Isten is ismeri azt, és kész vagy azt megvallani. A hirdetett ige vagy annak olvasása tükröt állít eléd, és rámutat bűneidre. A szívek megtisztítója is az Úr. Ez a Jézus halálában vetett hit által történik. Nem érdem szerint, nem jócselekedetek által, hanem kegyelemből.

A szív megtisztulásának a bizonyítéka a Szent Szellem ajándéka. Pál ezt így fogalmazza az Ef 1:14-ben: „A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, üdvösségetek evangéliumát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével.” A bennünk lakozó Szent Lélek ad erőt megőrizni ezt a tisztaságot, tisztán járni, és élni az élet mindennapjaiban az élet kihívásainak közepette.

Meg vagy-e tisztulva? Újjá lettél-e? Teljesen megtisztultál, vagy vannak életednek zugai, amelyeket megtartottál magadnak?

Dimény Miklós

 Napi áhítat

Igehely: Tit 3:1–2 „Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértők, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.”

Az, ahogyan többek között a hatóságokhoz és a felsőbbségekhez viszonyulunk, világosan megmutatja, mennyire vesszük komolyan az Úr Jézus szelídlelkűségben való növekedésre felszólító parancsát. Mai igénk teljes szelídséget kér tőlünk, kivétel nélkül minden ember iránt. Szerető családtagjainkhoz, jóbarátainkhoz még képesek vagyunk úgy-ahogy szelídséggel viszonyulni, de milyen magatartást tanúsítunk a nehéz természetű, erőszakos, minket kihasználó vagy elnyomó emberekkel szemben?