2017. április 3., hétfő

DÉLELŐTT | 
Álságos szó és tett

– Mk 14:43-47

Júdás tettének szörnyűségét az árulás elkövetésének módja súlyosbítja: csókkal, a bensőséges szeretet jelével történt. A tanítvány árulását két szempontból lehet szemlélni:
Jézus Krisztus szempontjából az árulás szomorúság és csalódottság forrása. Júdás éppúgy részesült Isten kegyelmében, kiválasztó szeretetében, a Jézusban megmutatkozó kijelentés erejében, mint a többi tanítvány, mégis a „veszedelem fia” lett.
Júdás szempontjából az árulás az örökkévaló szenvedés, kárhozat megszerzését jelentette. Elmulasztotta nagy lehetőségét. Mint apostol, lehetett volna a gyülekezet alapja és a menny dísze. Ehelyett elveszett. Sorsa örökös önmarcangolás és önvád, mert nem vette komolyan kiválasztását. Jusson eszünkbe az ige: „igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha” (2Pt 1:10).
Mit gondolsz, hogy érezte magát Jézus, amikor Júdás elárulta?
Kész vagy megígérni az Úrnak, hogy hozzá mindvégig hű leszel?

dr. Kovács József

DÉLUTÁN | 

Bűnvalló imádság a múlt bűneiért

– Dán 9:1-14

Dániel fogságban élte le azt az egész 70 éves időszakot, amelyet Jeremiás megjövendölt. Ez a korszak akkor közeledett a végéhez, amikor Dárius volt a király, és Dániel felismerte a helyreállítás idejét. Tudatában volt annak, hogy a babiloni évek Isten fenyítése voltak Izráel számára. Tudta azt is, hogy a bűnvallás az egyik előfeltétele a megújításnak, ezért vallást tett népe bűneiről. Úgy azonosult ősei bűnével, mintha személyesen lett volna felelős érte. Bízva Isten ígéreteiben, hitte, hogy vissza fognak még térni hazájukba és felépítik a templomot. Figyeljük meg az ő bűnvallásának, bűnbánatának a módját. Ősei bűnének ismeretében emeli arcát Istenhez imádkozva, böjtölve, könyörögve zsákruhában és hamuban. Óriási nagy fájdalmát fejezte ki így népe miatt. Elismerte azt is, hogy ez a veszedelem azért következett be, mert Isten szent, igaz és bűnt gyűlölő.
Kedves imádkozó testvérem! Mielőtt nyugovóra térnél, nézz szét néped körül, és lásd meg a helyzetüket, majd Dánielhez hasonlóan, emeld fel arcodat Istenhez imádkozva, mert a mi Istenünk a bűnbánó és töredelmes szívet nem veti meg. Ő bővelkedik a megbocsátásban!

Nagy István, Sarmaság

 Napi áhítat

Igehely: 5Móz 1:29–38 Kulcsige: 5Móz 1:36 „Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat.”

Józsué és Káléb a hit emberei voltak. A próbákban megerősödött a hitük, mert bíztak Isten ígéretében. A nép miért hátrált meg? Valószínűleg azért, mert a láthatókra néztek és megijedtek. Mózesről azonban azt olvassuk: „Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant” (Zsid 11:27). Az, hogy ő nem ment be a földi Kánaánba, részben a nép számlájára írható: „Rám is megharagudott az Úr miattatok, és azt mondta: Te sem mégy be oda” (5Móz 1:37). Láthatjuk, hogy a hit, a bizalom és a hűség mellett fontos az engedelmesség is.