2021. április 25., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Aki a földnek alapot vetett

Igehely: Jób 38:1-15; Kulcsige: Jób 38:4 „Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd el, ha tudsz valami okosat!”

A Jób történetét az életről szóló fontos kérdések szövik át. Vannak élesen megfogalmazott kérdések, melyek Jób és barátai ajkáról elhangzanak. A mindenkori olvasóban is megfogalmazódhatnak akár kimondatlanul is kérdések: hogyan történhetett meg mindez Isten kezdeményezéséből (1:7-8, 2:2-3)? Miért éppen az igaz és istenfélő került ilyen megpróbáltatásokba? Hogyan lehet viszonyulni a szenvedéshez? S talán minden kérdések közül a legfontosabb: Milyen Isten, aki bemutatkozik, aki kijelenti magát a Jób könyvében, és a mi hasonló élethelyzeteinken keresztül?

A könyv utolsó négy részében Isten is csatlakozik a földi szférában zajló kérdezéshez, a válaszok kereséséhez. Az Úr kérdései határozottak, Jób pedig nem térhetett ki előlük (38:2, 40:2). Hasznosnak is bizonyulnak a kérdések, mert Jób számára megoldást, megnyugvást hoztak. Hogyan? Míg az Úr kérdezett, közben olyan Istennek jelentette ki magát, aki kezében tart mindeneket a kezdetektől mindvégig. Ő, aki alapot vetett a földnek, kimérte az eget, gátat állított a tengernek, határt szabott a Sátán munkájának is (1:11, 2:6). Olyan Istenként mutatkozott be, aki tökéletes bölcsességében nem marad távol az őszinte kérdezőtől, keresőtől, még akkor sem, ha az ember kérdései értelem nélküli szavak (38:2). Olyan Istenként mutatkozott meg, aki a tőle elrendelt időben és módon szól az emberhez személyesen, érthetően, azért, hogy azzal helyreállítsa őt.

Talán arra várt Jób korábban, hogy válaszokat fog kapni kérdéseire, az Úr azonban tovább szaporította a kérdések sorát sajátjaival. Jóbról mégis azt olvassuk, hogy megalázkodik (40:4-5), bűnbánatot tart (42:6), és imádkozásában zavartalan az Úrral való közössége (42:9-10). Pedig temérdek kérdése maradt megválaszolatlanul, egészségi állapota ekkor még nem változott, sőt gyermekei elvesztésének ténye örökre elkísérte. Mi segíthette, hogy békességet találjon, és az Úrral való kapcsolata a helyreálláson túl megszilárduljon? Talán az ijedt gyermekhez hasonlít a helyzete, aki a bajban kétségbeesetten kérdez és kérdez, mégis nyomban megnyugszik, akár válaszok nélkül is, ha a biztonságot adó szülő a karjába veszi. Jóbot az Úr a kilétére emlékeztette és jelenlétéről biztosította.

Mezei Ödön

Imaáhítat: 

Imaáhítat: Köszönjük meg Istennek, hogy mindig van szava hozzánk! – 1Sám 3:10

Bibliaóra: 

Bibliaóra: A próféta türelme: a szenvedés – Ám 7:7-15; 8:1-3 (1Thessz 2:4)

DÉLUTÁN | 

Az Úr békességes uralma

Igehely: Mik 4:1–8; Kulcsige: Mik 4:1 „Az utolsó napokban az ÚR házának hegye szilárdan fog állni a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlenek hozzá a népek.”

Mikeás a békességről szólt a Kr.e. 8. század végén, egy háborúktól zajos időszakban, amikor a nagyhatalmak Izráel és Júda kicsinek számító országai körül erejüket fitogtatták. Ebben az időszakban bármiféle hatalmi változás, még az ország határain belül is elképzelhetetlen volt fegyver nélkül. A közrend fenntartása, a hatalmi viszonyok fenntartása is komoly erőfeszítésbe került ebben az időszakban. Mikeás pedig békességes urlakodásról prófétált. Nem titkolta, hogy üzenete az utolsó napokról szól. Hallgatóinak, de a szószólónak is bátorító lehetett ilyen viharos időkben az Úrtól kapott ígéret. Olyan uralmat hirdetett, amely nem választható el a hegyen épített szent várostól, az Úr házának hegyétől, amelyhez majd a nagyhatalmak népei járulnak hódolattal. Azért volt ez jelentőségteljes ígéret, mert akkoriban ezek a nagyhatalmak vagy érdektelenül tekintettek a jelentéktelennek számító kis országokra, vagy csupán kihasználták azokat taktikájuk megvalósításához. Olyan időszakot helyez kilátásba Mikeás, amelyben nem hódító céllal, hanem hódolatukat kifejezve, Istent keresve, önként jönnek a népek, egymást bátorítva, és Jákób Istenére hivatkozva. Gyönyörű részlete a jövőbeni eseménynek, hogy idegenként, jövevényként mégis Úrnak vallják Istent a Jeruzsálembe érkezők. Olyan békességes uralomról szól a Szentlélek által a próféta, amely inkább egy hosszabb folyamat, nem egy statikus, végleges állapot. Azért jönnek ugyanis az Úrhoz a népek, hogy tanítsa őket útjaira, ösvényének ismeretére. Akik azelőtt egymás ellen harcoltak, most egymást bátorítva, az igazság ismeretéért, az abban való járásért, megmaradásért küzdenek. A békességes uralkodás része az ítélet is. Az emberek közötti kapcsolatra is kiterjed a béke, megszűnik az egymás elleni hadakozás, fegyverekre nem lesz szükség. A hátrányos helyzetűek, rászorulók is békességben részesednek az összeszedetés, felkarolás által, sőt azok is, akikre Isten veszedelmet hozott.

Mi közelebb vagyunk ma a prófécia beteljesedéséhez, mint Mikeás és kortársai. Békétlen világunkban talán a prófécia beteljesedését is egyre szükségesebbnek látjuk, egyre jobban várjuk. Tehetünk is érte (Mt 5:9)!

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: 3Jn 1:13–15 Kulcsige: 3Jn 1:15 „Békesség neked! Köszöntenek barátaid. Köszöntsd te is barátainkat név szerint.”

János ezt a levelét Gájuszhoz írja, és nem tudok elmenni az üzenete mellett úgy, hogy ne gondolkodnék el Diotrefészről. Diotrefész kifejezetten problémás ember volt. Bizonyos gyülekezeti tagokat igyekezett félreállítani, sőt némelyeket ki is zárt. Arra törekedett, hogy ő legyen a gyülekezet egyedüli vezetője, vagy legalábbis az, aki mindenben dönt. Arrogáns módon elutasította János apostol és mások tekintélyét; sőt Jánost még rágalmakkal is illette.