Igehely: Zsid 12:1-3; Kulcsige: Zsid 12:1 „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.”
A hívő élete, a krisztusi életforma versenyszerű küzdelem, szent futás (Fil 3:14)! Pályánkat „a bizonyságtevők fellege”, a hit mindenkori, legkiválóbb példaképei veszik körül; akik példájukkal most is bizonyítják, hogy a hit kockázatának vállalása az Istennek való odaszánásban kivívja a győzelmet. Ám a győzelemhez a mi hozadékunk is kell. 1.) Letenni „minden ránk nehezedő terhet”(„a világ gondja, a gazdagság csábítása” – Mt 13:22), és „a bennünket megkörnyékező bűnt”(Jak 1:14-15)! 2.) Ebben a folytonos tusakodásban (Ef 6:12) „állhatatossággal fussuk meg az előttünk való pályát”. A nehézségek miatt fel ne adjuk a versenyt, mert csak „aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt 24:13). 3.) A sikeres versenyhez szükség van jó edzőre (Mesterre) is, aki ismeri a buktatókat, gyengéinket, de győzelemre segít – ez nekünk Jézus Krisztus. Ezért döntően fontos: „Nézzünk fel Jézusra”! Ő „hitből hitbe” vezet bennünket (Róm 1:17), „erőről erőre” (Zsolt 84:8), „dicsőségről dicsőségre” (2Kor 3:18).
Leopold László
Erős reménység
Igehely: 2Kor 1:3-11 Kulcsige: 2Kor 1:7 „A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.”
A legtöbb ember szenvedései közepette átadja magát a kesergésnek; csak úgy sorjáznak önsajnálkozó miértjei. S ha kikerül szorult helyzetéből, talán még el is motyogja: Köszönöm, Istenem!
Mennyivel másabb az apostol hálaadása: nem Istennek egy-egy áldásáért, szabadításáért ad hálát – ellenkezőleg: a szenvedés és szorongattatás, a nyomorúság megértéséért. A szenvedés megértésének útja figyelemreméltó. 1.) Kiindulópontja: a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, és a minden vigasztalás Istenének ismerete. 2.) A legfontosabb: Krisztus felől nézni életünk eseményeire, bemerítkezésünk értékrendváltó, jelképes aktusának fényében: „Ha meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk”(Róm 6:8) – ez Krisztus ismeretének alapja. 3.) Isten irgalma és kegyelme (elsősorban) nem közérzetünk javítására adja vigasztalását, hanem szolgálatra, amit tovább kell adni – „aki mást felüdít, maga is felüdül”. 4.) Akiknek közösségük van a szenvedésben, közösségük lesz a vigasztalódásban is (7.v.), mert a szenvedés és vigasztalás az imádságos lélekkel együtt erősíti a közösséget.
Leopold László
