Igehely: Lk 23:26-32; Kulcsige: Lk 23:31 „Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?”
Az álmatlanság, megalázás, kínzás és bűneink terhétől gyötört drága Megváltónk már képtelen a fából ácsolt durva keresztet cipelni. Talán a tanítványok valamelyikét kényszerítették volna, hogy vigye, de ők elfutottak. Így egy idegennek jutott ez a kiváltság. Az Őt követő nép nagyon vegyes érzelemmel lehetett iránta. Többen még ebben az állapotban is kárhoztatták, csúfolták. De így, véresre verten látva Őt, némelyek szíve megesett rajta, az asszonyok sírtak. Sírás és sírás között különbséget tesz az indíték. Az üres sírnál síró asszonyokhoz az Úr angyala így szólt: „Ti ne sírjatok, mert tudom, hogy a Názáreti Jézust keresitek”. Itt viszont az Úr Jézus Jeruzsálem elérzékenyült asszonyaihoz beszél. Határozott jelentőséggel bíró szavak: Ne rajtam sajnálkozzatok! Miért beszélt így az Úr? Mert noha a szenvedés mértéktelen is, ami vele történik, célravezető: önként vállalta, engedelmességből.
Itt nemcsak katonák, vádlók, csőcselék és síró asszonyok, hanem a pokol és menny kísér feszült figyelemmel minden szót és mozzanatot, minden legördülő vércseppet, mindent, ami a zöldellő fával, az Élet Fejedelmével történik.
És ha vele ez megtörtént, mi lesz Jeruzsálem gyermekeivel? És velem? És veled?
Id. Máté Zoltán
Jézus a kereszten
Igehely: Mt 27:27-44; Kulcsige: Mt 27:35-37 „Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin; azután leültek ott, és őrizték. Feje fölé függesztették az ellene szóló vádat, ezzel a felirattal: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.”
A választott nép Szabadítóját az ellenség kezére adta. Az amúgy is minden zsidót gyűlölő katonák a kereszthalál ítéletét betetőzték szadista hajlamaik kiélésével: köréje gyűjtve az egész csapatot, gúnyt űztek a már megostorozott, megvert zsidók Királyából, majd fejéhez verték a „királyi jogart”. Áldozatuk borzalmas állapotát látva, kényszerítették a cirénei Simont, hogy vigye a Jézus keresztjét. Nem akarták elszalasztani a kereszten függés kínjainak látványát. Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin, azután leültek ott, és őrizték. Ők pihentek, Jézus szenvedett. Szemlélték azt, akit véres kezükkel fára szegeztek. Az arra elmenők az ott álló főpapokkal, írástudókkal és vénekkel együtt még most is csúfolták, káromolták. Csodálkozásukra a minden halálraítéltet megillető epével kevert bort a Megváltó nem fogadta el. Teljes mélységében akarta kiinni a szenvedés poharát. Ők nem gondolták, hogy elkerülhette volna mindezt, hogy önként vállalta, hogy „népe vétke miatt éri a büntetés”. Értünk is, ezért alázattal mondhatjuk az énekíróval: „Mi is nevettük, csúfoltuk, a két lator mi is voltunk, én is, te is, én is, te is.”
Id. Máté Zoltán
