2017. szeptember 25., hétfő

DÉLELŐTT | 
Jézus és a föld

Igehely: Mt 27:45-54; Kulcsige: Mt 27:51 „És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak.”

Egyetlen személy élt bolygónkon, akinek nem a föld adott életet, hanem ő adott életet a földnek. Nem a föld, amelyen élünk, a legfontosabb, hanem az, aki kívülről jött. Övé a föld, annak teljessége, és minden, ami rajta van. Jézus keresztre feszítésekor az egész világmindenség megrendült, ég és föld gyászolt. Ez a föld újra megrendül majd az ő eljövetelekor, sőt eltűnik a szeme elől. A földrengés néha Isten különleges jelenlétére utal, ez jelenthet ítéletet vagy szabadulást. Így volt ez a törvényadáskor a Sínai-hegyen, Jézus feltámadásakor, Pál és Silás szabadulásakor… Jézus halálakor nem maga a földrengés volt a csoda, hanem annak az időzítése, hogy éppen akkor történt. A bölcs emberek észrevették az összefüggést, és megértették, hogy ez nem véletlenül történt. Ilyen ember volt a százados, aki nem a földrengéstől rémült meg, hanem istenfélelem fakadt a szívében, amikor kimondta, hogy: „Bizony, Isten Fia volt ez!” Te látod-e az összefüggést a mennyei és a földi események között? Tudsz-e szent remegéssel dicsőséget adni Istennek?

Sallai Jakab

DÉLUTÁN | 

Fogyatékos az emberi vigasz

Igehely: Jób 16:1-5 „Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta: Ilyesfélét eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan! Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz? Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, csóválhatnám gúnyosan a fejemet. Szavaimmal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével nyugtatgatnálak.”

Sokszor könnyen ítélkezünk, vagy könnyelműen átsiklunk mások megpróbáltatásai felett. Néha olyankor is véleményezünk elhamarkodottan, amikor (még) nincs elég betekintésünk a másik helyzetébe, vagy amikor képmutató módon csak hízelegni akarunk; inkább saját pozitív imázsunkat építenénk, mint amennyire nagy a törődés vagy az együttérzés bennünk. Két irányban tanított az Úr ezzel kapcsolatosan. Egyrészt fejlődnünk kell abban, hogy valóban meglássuk mások szükségeit, és önzetlenül igyekezzünk segíteni (Gal 6:2). Másrészt, ha mi vagyunk azok, akiket megpróbáltatás ér, tudjunk elsősorban a Forráshoz menni vigaszért, ahonnan mindig eredeti, nem sablonos, önzetlen és igazi segítséget kapunk. A Kőszikla mindig és mindenben Krisztus marad, az élő Ige, akihez ragaszkodva bölcsen tudunk mások helyzetéhez viszonyulni. A világ rohamosan változik, az emberek gondolkodása is, ami sokszor rányomja bélyegét a mi gondolatainkra is. Életbevágóan fontos félretenni az éppen aktuálisan kedvelt emberi megközelítéseket. Az Úr kezünkbe adta az igazi fegyvert, igéjét: „Amit megmondasz, igen megbízható. Templomodat szentség ékesíti, ó, Uram, időtlen időkig!” (Zsolt 93:5).

Józsa Zsolt

 Napi áhítat

Igehely: Zsid 12:4–11; Kulcsige: Zsid 12:11 „Az első pillanatban ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.”

Jézus úgy mutatta be a mennyei Atyával megélt kapcsolatát, hogy az mindannyiunk számára elérhető és valóságos lehet. Úgy mutatta be az Örökkévaló szeretetét, mint egy törődő édesapa kedvességét. A zsidó férfiak számára az ötödik parancsolat megtartása magától értetődő, születésüktől beléjük nevelt cselekvés volt, aminek természetes része volt a szeretetből és féltésből fakadó fenyítés. Ezt a fenyítéket a legtöbben örömmel fogadták, mert elhitték, hogy ettől függ, hogy hosszú életet élhetnek-e békességben.