2017. augusztus 28., hétfő

DÉLELŐTT | 
Mózes a Sínai-pusztában

Igehely: 2Móz 3:1-12; Kulcsige: 2Móz 3:1 „Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez.”

Elkezdődik Mózes életének harmadik szakasza. Negyven év hercegként telt el, aztán negyven év pásztorként, majd ismét negyven év, vezető emberként. Az Isten választott népét vezeti ki a szolgaság házából, Egyiptomból. A pusztában való felkészülés a juhok mellett történik, ahol csendben és szorgalmasan végzi a munkáját. Pásztoremberként el kellett szenvedje az idő viszontagságait, a nagy hőséget, hideget, szelet, ami megedzette őt. Fizikai fáradtságot, sok törődést jelentett éjjel-nappal a juhokat legeltetni, megvédeni őket a vadállatoktól, valamint kezelni őket betegségek ellen. Arra az edzettségre, amit ott szerzett, szüksége volt majd a pusztai vándorlás alatt. Nyolcvan éves korában kapta meg az elhívást arra, hogy vezesse a népet, a pusztában. Mózes méltatlannak látta magát erre a feladatra. „Mózes pedig monda az Istennek: Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Fáraóhoz és kihozzam az Izrael fiait Egyiptomból?” (3:11 Károli). Tudta, hogy ő értéktelen, jelentéktelen ember, de azt is tudta, hogy a „Vagyok” Istene küldi. Istenben bízva vállalta a küldetést. Felkészíthetett-e már Isten a szolgálatra? Kész vagy-e vállalni a küldetést?

Papp Dezső

DÉLUTÁN | 

Szíveteket szaggassátok meg!

Igehely: Jóel 2:12-17 „De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Ez 33,11 Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet! 2Móz 20,5-6 ; 4Móz 14,18 ; 5Móz 5,9-10 ; 7,9-10 Ki tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után? Hozzatok étel- és italáldozatot Isteneteknek, az Úrnak! Jón 3,9 Fújjátok meg a kürtöt a Sionon! Tartsatok szent böjtöt, hívjátok istentiszteletre a népet! Jóel 1,14 ; 2,1 Gyűjtsétek össze a népet, tartsatok szent gyűlést, gyűjtsétek össze a véneket, gyűjtsétek össze a gyermekeket, még a csecsemőket is! Jöjjön ki lakásából a vőlegény, a menyasszony is a szobájából! A templomcsarnok és az oltár között sírjanak a papok, az Úrnak szolgái! Így szóljanak: Szánd meg, Uram, a népedet, ne engedd, hogy gyalázzák örökségedet! Ne csúfolhassák őket a nemzetek! Miért mondanák a népek között: Hol van az ő Istenük?”

Isten azért választott magának népet, hogy a világosság fiaivá legyenek. De a nép sokszor nem töltötte be küldetését, és éppúgy sötétségben járt, mint a környező pogányok. Ebben az élethelyzetben hangzik Jóel próféta felszólítása: de még most is így szól az Úr, a sokszori figyelmeztetés, még az ítélet kimondása után is. De mit mond az Úr még most is? Először is irányváltásra hívja övéit: Térjetek meg hozzám teljes szívvel. Izráelnek nem a valláshoz, hanem a Szabadítóhoz kellett megtérnie. Ha csupán a vallásos liturgiában áll az istentisztelet, de nem töretik meg a szív, az értéktelen, hasztalan gyakorlatokhoz vezet. Ha már megtörtént az irányváltás, az nem maradhat titokban: fújjatok kürtöt, gyűjtsétek össze az egész népet, még a gyermekeket is. Milyen nagy dolog, hogy Isten a gyermekeket is számon tartja, ők is fontosak neki! A további igeversek az Istenhez fordulás azonnaliságát jelzik. Az embernek nem lehet sűrgősebb dolga, még a házasságkötés sem, mint hogy megtalálja saját helyét a Szabadítóval való kapcsolatában. Tudok-e a legmeredekebb lejtőn megállni? Az Úr hív, még most is!

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: Lk 2:1–7; Kulcsige: Lk 2:7 „És megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.”

Karácsonykor eszünkbe jutnak szeretteink, ismerőseink. Isten is gondolt reánk, és elküldte Fiát a mi világunkba: „hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért” (1Kor 9:15). Isten jóságáról, szeretetéről tanúskodik: „Leszállott a mennyei fényből, elhagyta a dicső hazát, hogy széttörhesse rabbilincsünk, hogy hintsen az éjbe sugárt” (ÚHH 499).