2024. február 20., kedd

DÉLELŐTT | 
Felkészítés a szolgálatra

Igehely: Mt 10:11–15; Kulcsige: Mt 10:14 „ Ha pedig valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja meg beszédeteket: menjetek ki abból a házból vagy városból, még a port is verjétek le lábatokról!”

Jézus folytatja a részletes munkaköri leírást minden tanítványa számára ezekben a versekben is. A 14. versben egy érdekes képet látunk. Ahol nem fogadják a tanítványok beszédét, azt a várost hagyják ott, és a port verjék le a lábukról. Ez egy zsidó szokás volt abban az időben: amikor a zsidók pogány területet hagytak el, a sarujukról le kellett verniük a port. Ez a kép két igazságot mutat meg ma számunkra. Az első az, hogy haladjunk előre. Ne vesztegessük el az időnket olyan emberekre, akik nem nyitottak az evangélium meghallgatására, hanem tegyünk bizonyságot olyanoknak, akik nyitottak arra. Ugyanakkor figyelmeztetés azoknak, akik keményen ellenkeznek, és elutasítják az ige szavát. Van idő, amíg halljuk az igét, és válaszolhatunk annak hívására: ma.

Az Isten szemében kétféle ember lesz. Olyan, aki elfogadta az ő kegyelmét, és mint szenteket, elkülönít minket az üdvösségre Jézus Krisztus vére árán. A másik csoport azokat az embereket jelzi, akik szívükben pogányok. Szívükben nemet mondtak Istennek.

Szolgálni békességgel lehet. Te hogyan szolgálsz, és hogy fogadod az igét?

Király Márk

DÉLUTÁN | 

A felüdülés ideje az Úrtól

Igehely: ApCsel 3:17–21; Kulcsige: ApCsel 3:19–20 „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek.”

Péter a felüdülés idejéről beszél, amely az Úrtól jön. Ez nemcsak egy szünet vagy pihenés, hanem lelki megújulás, amely az Istenhez való fordulásból ered. Képzeljük el, hogy hosszú úton vagyunk, fáradtnak és szomjasnak érezzük magunkat, majd találunk egy tiszta, hűs patakot. Iszunk, és hirtelen felfrissülünk, készen állunk az utunk folytatására. Ez egy kis ízelítő abból a lelki felfrissülésből, amiről Péter beszél. De hogyan tapasztaljuk meg ezt a felfrissülést? A bűnbánat és megtérés által. Arról van szó, hogy felismerjük a hibáinkat, elfordulunk tőlük, hátat fordítunk azoknak, és Isten felé fordulunk. Jézus a mi Megváltónk, aki lehetővé teszi a felüdülésnek ezt az időszakát.

Végül Péter egy jövőbeli időről beszél, a minden dolgok helyreállításának idejéről. Ez a végső helyreállítás ígérete, egy olyan idő, amikor minden rendbe jön. Ez a végső felüdülés egy állandó állapot lesz. Egy olyan állapot, ahol nem lesz sírás, fájdalom, gyász. Jézus Krisztus vére árán a felüdülés végleges állapot lesz számunkra.

Király Márk

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
3 + 4 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mal 3:1–7a.; Kulcsige: Mal 3:3a „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.”

Az első próféciát, amit olvastunk, az Úr Jézus Keresztelő Jánosra alkalmazta. Ő volt az Isten követe, aki egyengette az ő útját. A másodikban az új szövetség követe van bemutatva, aki Jézus Krisztus. A második versben a visszajövetelének napját említi, mint utalást az ítélet napjára. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy ő biztosan el fog jönni, és nekünk is meg kell állnunk előtte. Az értékes ezüst, arany szét lesz választva a hozzá keveredett értéktelen dolgoktól, salaktól, szennyeződéstől. Ehhez tűzben olvasztást alkalmaznak.