Igehely: Jn 20:30-31; Kulcsige: Jn 20:31 „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.”
János apostol Jézus csodáit jeleknek nevezi. Mindegyik, szám szerint hét, egy-egy mélyebb teológiai igazságot emel ki, és arra mutat rá, hogy Jézus Krisztus isteni hatalommal és természetfeletti erővel rendelkezik.
Igehely: Jn 20:19-23; Kulcsige: Jn 20:22 „Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!”
Jézus kereszthalála után a szűk tanítványi csoport sem reménykedett a folytatásban. Tanácstalanok és hitetlenek lettek. Féltek a zsidóktól is, és magukra zárták az ajtót. Várták a kedélyek csillapodását, és azt, hogy az élet visszatalál majd a megszokott kerékvágásba.
Igehely: Jn 20:1-10; Kulcsige: Jn 20:8 „Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt.”
A feltámadás reggelén a magdalai Mária sietve adta tudtul Péternek és Jánosnak, hogy Jézus holtteste már nincs a sírban. Meg volt rémülve a gondolattól, hogy Jézus testét ellopták.
Igehely: Jn 19:38-42; Kulcsige: Jn 19:40 „Fogták tehát Jézus holttestét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni.”
Sok és sokféle temetést volt alkalmam levezetni. Mindegyik más volt, és mégis hasonlítottak egymásra. Mások voltak a körülmények, a helyszín, a résztvevők, de azonos az üzenet, a liturgia, a lelkület.
Igehely: Jn 19:16b-27; Kulcsige: Jn 19:20 „A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust.”
Az a tény, hogy háromnyelvű felirat hirdette Jézus király-voltát a keresztre szegezett táblán, annak köszönhető, hogy Pilátus megérzett és megértett valamit Jézus királyi mivoltából.
Igehely: Jn 19:1-16a; Kulcsige: Jn 19:5 „Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember!”
Hétfőn olvashattuk Kajafás gondolatát: „jobb, ha egy ember hal meg a népért.” Gamáliel pedig azt állította a börtönből szabaduló tanítványokra utalva: „ha ez a mozgalom emberektől van, fölbomlik, ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket.”
Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”
Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.