Igehely: Zsid 13:14-16; Kulcsige: Zsid 13:15 „Általa vigyük Isten elé a hálaadás áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.”
A teremtő Úr kiválaszt, megvált és megszabadít egy népet: fiakat a messzeségből, leányokat a föld végéről. Ezt a népet az Ő nevéről nevezik, akit dicsőségére formált és alkotott.
Igehely: 1Móz 1:26-31; Kulcsige: 1Móz 1:29 „Majd ezt mondta Isten: Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a ti eledeletek!”
Időszerűek ma is ezek a tanító kérdések: „Hát nem tudjátok, nem hallottátok, nem mondták el nektek régtől fogva, nem magyarázták meg a föld alapozását? Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr?
Igehely: Jn 21:24-25; Kulcsige: Jn 21:25 „De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.”
János életét örökre megváltoztatta az, amit meglátott Jézusban. Jézus bizonyságtétele a föld végső határáig forgatta fel a világot, és hozott élő reménységet az elveszetteknek.
Igehely: Jn 21:20-23; Kulcsige: Jn 21:21 „Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: Uram, hát vele mi lesz?”
János apostol jövőjéről kérdezett Péter. Jézus válasza határozott és egyenes: „Mit tartozik rád?” – a Károli fordítás szerint: „Mi közöd hozzá?” Megérthetjük ebből, hogy Istennek más emberekkel is terve és célja van, de ez nem feltétlenül tartozik ránk.
Igehely: Jn 21:8-14; Kulcsige: Jn 21:12 „Jézus ezt mondta nekik: Jöjjetek, egyetek! A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: Ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő.”
A Feltámadott egy szolgáló szerepét vette fel. Ugyan most nem mosdótállal és kendővel, mint az utolsó vacsorán, hanem tüzet gyújtott és halat sütött övéinek a Genezáret-tó partján. Ilyképpen vendégelte meg a fáradt és éhes tanítványokat, akik egész éjjel keményen, de eredménytelenül vesződtek.
Igehely: Jn 21:1-7; Kulcsige: Jn 21:5 „Jézus megkérdezte tőlük: Fiaim, nincs valami ennivalótok? Így válaszoltak neki: Nincs.”
A tanítványok a Tibériás-tengertől (Galileai-tenger, vagy Genezáret-tó) indultak el az Úr Jézus követésére. Feladták a halászok létformáját, otthagyták hajóikat, hálóikat, még a kifogott halak nyereségéről is készek voltak lemondani Mesterükért (Lk 5:11).
Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”
Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.