Mindennapi áhítatok

2024. május 21., kedd

Igehely: ApCsel 4:5–12; Kulcsige: ApCsel 4:8 „Ekkor Péter, megtelve Szentlélekkel, így szólt hozzájuk: Népünk vezetői, Izráel vénei!”

A jeruzsálemi templom Ékes-kapujában levő sánta meggyógyulása nagy port kavart, mert Péter megragadta az alkalmat, hogy az összefutott népnek beszéljen Jézus Krisztusról, aki által történt a gyógyulás. Azonban a vallási vezetőknek ez zavaró volt, ezért őrizetbe vették a két apostolt.

2024. május 20., hétfő

Igehely: Jn 14:12–17; Kulcsige: Jn 14:17 „Az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.”

Óriási a különbség a világ és Krisztus követői közt, amikor a Szentlélekkel való kapcsolatról van szó. A világnak fogalma sincs a Lélek jelenlétéről és munkájáról, mi azonban ismerjük őt, befogadtuk és bennünk lakik.

2024. május 19., vasárnap

Igehely: Jóel 3:1–5 (2:28–32); Kulcsige: ApCsel 2:4 „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.”

Jóel próféciája beteljesedett pünkösd napján (ApCsel 2:16–21), viszont a végső beteljesedés még ezután következik, a végidőkben, ahogyan e szakasz apokaliptikus nyelvezete is érzékelteti ezt. Hálásak lehetünk az Úrnak azért, ami pünkösd napján már csodálatosan beteljesedett!

2024. május 17., péntek

Igehely: ApCsel 19:8–22; Kulcsige: ApCsel 19:21 „Így az Úr ereje által az ige hatalmasan terjedt és megerősödött.”

Felemelő, ugyanakkor megdöbbentő olvasni Lukács tudósítását az efézusi lelki ébredésről. Pál az Úr Lelkétől indíttatva érkezett Efézusba, és szokása szerint elsősorban a zsidóknak hirdeti az Úr Jézusról szóló örömüzenetet ebben a pogány többségű városban.

2024. május 16., csütörtök

Igehely: ApCsel 19:1–7; Kulcsige: ApCsel 19:5-6 „Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.”

Pál apostol egyik missziós útja során találkozott Efézusban olyan tanítványokkal, akik valószínűleg az Apollós igehirdetése következtében hitre jutottak.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 5Móz 30:1–10; Kulcsige: 5Móz 30:9 „Elhalmoz téged javaival Istened, az Úr kezed minden munkájában, méhed gyümölcsében, állataid ivadékában és földed termésében. Mert újra örömét leli majd az Úr abban, hogy jót tegyen veled, ahogyan örömét lelte atyáidban.”

Az Isten atyai kegyelme, szeretete nem szűnik meg: „ha megtérsz, újra hozzád fordul”, jóra fordítja népe sorsát. Még a feltételeket is megteremti ahhoz, hogy a választott nép megtartsa törvényeit: megváltoztatja a szívüket. Isten parancsának megtartása életet jelent, mert az élet forrása az. Aki szereti Istent, ezt törvényeinek cselekvésével bizonyítja be, és ez összekapcsolja az embert az élet kiapadhatatlan forrásával, magával Istennel.