2017. április 3., hétfő
– Mk 14:43-47
Júdás tettének szörnyűségét az árulás elkövetésének módja súlyosbítja: csókkal, a bensőséges szeretet jelével történt. A tanítvány árulását két szempontból lehet szemlélni:
– Mk 14:43-47
Júdás tettének szörnyűségét az árulás elkövetésének módja súlyosbítja: csókkal, a bensőséges szeretet jelével történt. A tanítvány árulását két szempontból lehet szemlélni:
– Mk 14:32-42
Jézus imaéjszakája a Gecsemáné-kertben a lelki gyötrelmek ideje volt. Az evangélium megragadó módon mutatja be, hogy Krisztusnak mennyit kellett szenvednie értünk, míg megváltásunkat véghezvitte. Szenvedésében kiemelkedő volt a lelki szenvedése.
– Zsolt 131
A zsoltáros Isten jelenlétében ezt ígéri az Úrnak: „Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem”. Ez a kijelentés nem puhányságra, nemtörődömségre és beletörődésre biztat. Értelmét inkább az Istenbe vetett bizalomban, és az Úr ránk vonatkozó tervének felismerésében kell keresni.
– Jak 4:1-10
Az önzés bűnös természetünk egyik legalapvetőbb tulajdonsága. Az önző ember mindent magának kíván, magára gondol, tetteinek és gondolatainak központjában a maga előnye, haszna, kényelme és akarata áll.
– Péld 15:1-33
„Az értelmes szív tudásra törekszik.” – olvassuk a 14. versben. Ma a társadalomban sokat beszélnek a tudásról, és nagyra becsülik azt, mert a „tudás hatalom”, és a felvilágosultabbak „tudásalapú társadalmat” akarnak építeni.
– Ézs 1:1-17
Az első fejezet teljes egészében igazságtalanságról és igazságszolgáltatásról szól. Isten igazságtalannak találja, hogy népe, akivel annyi jót tett, elhajolt tőle.

Igehely: Zsolt 40:1-6 Kulcsige: Zsolt 40:5 „Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát, nem igazodik a kevélyekhez és az elvetemült hazugokhoz.”
Megragadóan, sok költői kifejezéssel írja le Dávid egyik felejthetetlen, de kemény élményét. Hogy mi lehetett a pusztulás gödre és a sáros fertő, nem tudjuk. Talán betegség vagy kilátástalan harci körülmény, netalán egy újabb családi perpatvar? Viszont figyelemre méltó ebben a helyzetben Dávid magatartása. Jogosan állíthatjuk, hogy az egész folyamat alapja az őszinte baráti bizalom Isten személyében. Dávidnak zsenge korától kezdve az Úr volt a bizodalma, ezért fordul most is hozzá, és nem a kevélyekhez, akikben már csalódott (5.v.).