Mindennapi áhítatok

2024. március 30., szombat

Igehely: Mt 27:62–66; Kulcsige: Mt 27:63–64 „És így szóltak: Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek, és ellopják őt, azután azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél.”

Elolvasva ezt az igét egy furcsa kérdés fogalmazódott meg bennem: Miért kell félni attól, ami amúgy sem következhetik be? Legalábbis az ő hitük (hitetlenségük) szerint. Talán észbe kaptak, hogy amit Jézus addig mondott, az mind beteljesedett?

2024. március 29., péntek

Igehely: Mt 27:27–44; Kulcsige: Mt 27:50 „Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.”

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk: mit vállalt és hordozott el helyettünk a tiszta, szent, ártatlan Bárány. Engedte, hogy a bűnös emberek kigúnyolják, leköpdössék, bíborpalástot és töviskoronát adjanak rá. Üdvözöljék, mint zsidók királyát.

2024. március 28., csütörtök

Igehely: Mt 27:1–2, 11–26; Kulcsige: Mt 27:14 „Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.”

Szomorúság töltött el, amint ez igének első sorait elolvastam. Mekkora sötétség volt a főpapok és a vének szívében, és milyen mérhetetlen gonoszság! Alighogy megvirradt, máris gonosz döntést hoztak: Jézust halálra juttatják. Aztán eszerint cselekedtek is: megkötözve átadták őt Pilátusnak.

2024. március 27., szerda

Igehely: Mt 26:57–75; Kulcsige: Mt 26:56 „Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Akkor a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak.”

Az életben az egyik legfájdalmasabb dolog az, amikor nehéz helyzetben épp azok hagynak cserben, akikre nagyon számít az ember. Mintha minden összedőlne ilyenkor, akkora csalódásként éli meg.

2024. március 26., kedd

Igehely: Mt 26:36–56; Kulcsige: Mt 26:39 „Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.”

Jézus földre jövetelének célja a bűnös világ megváltása. Mindezt szeretetből vállalta Isten Fia, de a világ összes bűnének terhe alatt erős harcban, gyötrődésben és imatusában kérte az Atya támogatását.

2024. március 25., hétfő

Igehely: Mt 26:1–35; Kulcsige: Mt 26:31 „Akkor így szólt hozzájuk Jézus: Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: «Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai.»”

Ahhoz, hogy valaki megbotránkozzon bennünk, nem kell tenni semmi bűnt vagy botránkoztatót, elég, ha olyasmit teszünk, amit az emberek nem értenek meg.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Mal 3:1–7a.; Kulcsige: Mal 3:3a „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.”

Az első próféciát, amit olvastunk, az Úr Jézus Keresztelő Jánosra alkalmazta. Ő volt az Isten követe, aki egyengette az ő útját. A másodikban az új szövetség követe van bemutatva, aki Jézus Krisztus. A második versben a visszajövetelének napját említi, mint utalást az ítélet napjára. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy ő biztosan el fog jönni, és nekünk is meg kell állnunk előtte. Az értékes ezüst, arany szét lesz választva a hozzá keveredett értéktelen dolgoktól, salaktól, szennyeződéstől. Ehhez tűzben olvasztást alkalmaznak.