2017. július 24., hétfő
Kulcsige: Ef 3:17 „Hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva.”
Mai világunkban sokszor elhangzó tény, hogy hiány van.
Kulcsige: Ef 3:17 „Hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva.”
Mai világunkban sokszor elhangzó tény, hogy hiány van.
Kulcsige: Jer 17:7 „De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma.”
Az emberek többségét mindig is foglalkoztatta, milyen lesz a jövő, vajon mire számíthatunk, hogyan készüljek fel rá? Ámde a jövőt nem ismerhetjük, viszont felkészülhetünk rá. És ha azt szeretnénk, hogy jövőnk reményteljes legyen, akkor annak alapját a jelenben kell leraknunk.
Kulcsige: ApCsel 4:31 „Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.”
A héten imádkozni tanított Atyánk. A Jézus vérén megváltottak közösségben is imádkoznak. Emlékszem, amikor imatársainkkal összefogtunk, az Úr akaratát keresve böjtben és imában, és megtapasztaltuk Isten vezetését. Közösségi imaéletünk az egyéni imaélet visszatükröződése.
Kulcsige: Lk 18:14 „Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”
Az ÉN-nek hódolni nagyon kimerítő, bűzlő, visszataszító „istentisztelet.” Vannak, akik istentisztelet címén az énjüket tisztelik. Vérig sértődnek, ha nem méltatják az emberek érdemeiket, vagy ha valaki csak egy kicsit is negatívabban látja őket, mint ők saját magukat.
Kulcsige: 2Kir 19:19 „De most te, Urunk, Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy, Uram, az egyedüli Isten!”
Hajlamosak vagyunk szkeptikusan tekinteni a bajban elmondott imákra, fogadalmakra, hisz a nyomorúságban még az ateista is Istenhez kiált. Az Úr bölcs akarata szerint válaszol ezekre az imákra is, és javunkra fordíthatja a nyomorúságot.
Kulcsige: 1Kir 18:42b „Illés pedig fölment a Karmel tetejére, a földre kuporodott, és arcát a térdei közé rejtette.”
Néhány hetes szárazság is megérződik a földeken. Hát még három és fél év! Izráelben nemcsak a földek voltak szárazak, a nép szíve is kopogott a szárazságtól. Isten megengedte az aszályt, hogy ráébressze őket a belső szárazságra.
Igehely: Zsolt 34:1–11 Kulcsige: Zsolt 34:2 „Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dicséri szám.”
Sokszor úgy érezzük, megszégyenítenek bennünket Dávid zsoltárai. Egy másik szövetségben élt, istenismeretre is kevesebb lehetett, mint nekünk, mégis annyira túlcsordul belőle a hálaadás és az Isten dicsérete, hogy az mindenképp példa számunkra. Te mivel szoktál dicsekedni, kimondva vagy kimondatlanul? „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Lk 6:45b). Be kell látnunk, hogy annyi mindennel megtelik a szívünk, ami nem Isten dicsérete, legyen az akár aggódás, félelem vagy a kívánságaink betöltésére való igyekezet.