Igehely: 1Móz 3:14-19; Kulcsige: 1Móz 3:19 „Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!”
Az ember Isten iránti engedetlenségének két következményéről olvasunk: a bűn felismerése és az attól való ösztönös menekülés.
Igehely: 2Kor 4:13-18; Kulcsige: 2Kor 4:18a „Mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra.”
Egy valóságról olvasunk, amely minden ember életére vonatkozik: van külső és belső ember. A külső ember a test, a burok, az edény, ami törvényszerűen folyamatosan romlik, tönkremegy. A „cserépedény” egyre öregebb lesz, gyengébben lát, sokszor szó szerint is. De mi van a kinccsel, ami benne van?
Igehely: 2Kor 5:1-10; Kulcsige: 2Kor 5:2 „Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat.”
Amikor ezt az igeszakaszt olvassuk tanítást kapunk arról, hogy a földi lét nem ér véget a sírnál. A hívő ember hiszi és meg van győződve arról a valóságról, hogy a földi élet után van folytatás. Pál úgy mutatja be ezt az életet, mintha most egy „sátorban” laknánk.
Igehely: Róm 8:18-25; Kulcsige: Róm 8:24 „Mert üdvösségünk reménységre szól. Vi-szont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység, hiszen amit lát valaki, azt miért kellene re-mélnie?”
A keresztyén élet nemcsak a kezdeti újjászületésből áll, hanem a további napról-napra való járásból. Akik újjászülettek, azokat Isten Lelke vezérli, azok bizonyosak lehetnek az üdvösségben.
Igehely: 1Kor 15:50-58; Kulcsige: 1Kor 15:51 „Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni.”
Pál apostol ebben az egész részben a feltámadásról beszél a korinthusiaknak. Elmagyarázza, hogy nem a romlandó test, hanem csak a romolhatatlan lélek örökölheti Isten országát.
Igehely: 1Kor 15:42-49; Kulcsige: 1Kor 15:46 „De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki.”
Ezen igék szerint az ember érzéki, vagyis testi lényként születik e földre. A 46. versben olvasunk erről a sorrendről: először a földi, azután a lelki. A kettő között óriási különbség van. Az első ember úgy lett élő lélekké, hogy Isten életet lehelt belé.
Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”
Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.