Mindennapi áhítatok

2017. december 29., péntek

Igehely: Lk 2:41-50; Kulcsige Lk 2:46b „A tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket.”

Egy zsidó fiú tizenkét vagy tizenhárom éves korában válik a törvény gyermekévé. Amikor Jézus tizenkét esztendős lett, családja elment évenkénti zarándokútjára Jeruzsálembe, a páska ünnepére. Ez volt Jézus Krisztus első belépése mennyei Atyjának földi templomába.

2017. december 28., csütörtök

Igehely: Lk 2:36-40; Kulcsige: Lk 2:38 „Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.”

Amikor leteltek Mária tisztulásának a napjai a szülés után, ahogyan Isten előírta Mózes által, József és Mária felvitte Jézust Jeruzsálembe, a templomba, hogy ott bemutassák az Úrnak. Isten már várta ott őket két szolgáján keresztül is, akik kétség nélkül isteni kinyilatkoztatásokat kaptak.

2017. december 27., szerda

Igehely: Kol 1:13-23; Kulcsige: Kol 1:15 „Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt.”

Az Atya Isten csodálatos ajándéka Jézus Krisztus. Szabadításunk érdekében Isten megnyitotta a mennyet, hogy a földre engedje szeretett Fiát. Krisztus egy földi országba érkezett egy időre, és megnyitotta annak a lehetőségét, hogy az ember újjászülessen, és az Ő országába mehessen (13.

2017. december 26., kedd

Igehely: Zsid 2:5-9; Kulcsige: Zsid 2:7-8a „Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél.”

Aki már látott angyalt, az tudja, hogy milyen a ragyogó, dicsőséges lény, hófehér ruhában. Ha ezek az ismeretlen, de lenyűgöző lények olyan nagy tiszteletet kaptak Isten választott népétől, akkor általuk jobban meg tudta magyarázni a levél írója Isten Lelke által, hogy kicsoda a Fiú.

2017. december 25., hétfő

Igehely: Mik 5:1-4a (2-5a); Kulcsige: Mik 5:1a „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen.”

Érdekes története van az efratai Betlehemnek, ennek a látszólag jelentéktelen kisvárosnak. Az errefelé vezető úton halt meg Ráhel, a szeretett feleség, és itt született Benjámin (Jobb kezem fia).

2017. december 24., vasárnap

Igehely: Zak 2:14-17 (10-13); Kulcsige: Zak 2:14 „Ujjongj, örülj, Sion leánya, mert jövök már, és veled fogok lakni – így szól az Úr.”

Messiási próféciák és látomások sora, Urunk első és második eljövetelének meghirdetése található a Zakariás könyvében. Zakariás neve azt jelenti „Akire Jahve emlékezik”. Isten így mutatta be újból gondoskodását, hogy a körülmények nyomása alatt álló népéhez Zakariást küldte.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 17:1–9,13; Kulcsige: ApCsel 17:5 „Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé.”

Pál és munkatársai engedelmeskedtek, amikor Jézus Lelke megértette velük, hogy Macedóniában kell tovább folytatniuk az evangélium hirdetését. Annyira szeretnénk mi is, ha Isten szavának világos megértése és az annak való engedelmesség után már csak a megtérő lelkek gondozásával és a bennük való gyönyörködéssel kellene foglalkoznunk. De ez általában nem így van. Számíthatunk az ellenség munkájára is, sajnos.