Mindennapi áhítatok

2024. április 10., szerda

Igehely: Mt 17:24–27; Kulcsige: Mt 17:26 „Miután így felelt: Az idegenektől – Jézus ezt mondta neki: Akkor tehát a fiak szabadok.”

Az adófizetés állampolgári kötelesség. Ezt az Úr Jézus nem húzta át, hanem alávetette magát a korabeli törvény előírásainak. Ám azok, aki tőle és a tanítványoktól ezt számon kérték, nem gondoltak arra, hogy van egy olyan ország, amelyben a fiak szabadok.

2024. április 8., hétfő

Igehely: Mt 17:14–21; Kulcsige: Mt 17:18 „Ekkor Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög, a gyermek pedig meggyógyult még abban az órában.”

Jézus azért jött le a földre, hogy bemutassa Istent az embereknek. Például azt, hogy ő a legfőbb hatalom a világon. Ennek az ismeretére nagy szüksége van az embernek. Isten hatalmasabb a Sátánnál, aki a bukott angyalok vezére. Őt, illetve a bukott angyalokat hívják ördögöknek, démonoknak is.

2024. április 6., szombat

Igehely: Mt 16:24–28; Kulcsige: Mt 16:25 „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt.”

Jézus elmondta, mit jelent őt követni. Azt is, hogy ennek ára van: aki őt követi, annak fel kell vennie a keresztet. Aki a keresztet vitte, tudta, hogy szenvedni fog. Erre figyelmeztet Jézus: a követése szenvedésbe kerül. Van olyan szenvedés, amit a környezetünkben élők okoznak.

2024. április 5., péntek

Igehely: Mt 16:21–23; Kulcsige: Mt 16:21 „Ettől fogva kezdett Jézus nyíltan beszélni a tanítványainak arról, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.”

Az Úr Jézus messiási küldetéséről beszél a tanítványoknak. Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie, meg kell öletnie, de harmadnap fel kell támadnia! Benne van a kell, ami azt jelenti, hogy az Atyától kijelölt úton megy végig.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ef 5:6–17; Kulcsige: Ef 5:9 „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.”

Pál a rész elején arra utasít, hogy legyünk Isten gyermekei, akik szeretetben élnek, és felhagytak a korábbi bűnös életvitellel. Óv attól, hogy a bűnnel megalkudjunk, elnézzük vagy megmagyarázzuk. Ezt üres beszédnek nevezi, ami engedetlenség Isten igéjével szemben. Ezekért haragszik Isten, és ítélettel sújtja azokat, akik így tesznek.