Mindennapi áhítatok

2023. december 8., péntek

Igehely: Fil 4:4-7; Kulcsige: Fil 4:7 „És Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.”

Feltehetjük a kérdést, hogy hogyan lehet megvalósítani a mai békétlen, rohanó világban azt, hogy békességünk legyen? Mielőtt ezt megválaszolnánk, tudnunk kell, hogy az Isten békessége olyan, mint a Kárpátok hegyvonulata, amely hatalmas, erős, mozdíthatatlan.

2023. december 7., csütörtök

Igehely: Mt 6:31-34; Kulcsige: Mt 6:33 „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.”

Ismerjük az Igét: „Semmi felől ne aggódjatok”, mert az aggodalmaskodásunkkal megszomorítjuk Mennyei Atyánkat. Mi az övéi vagyunk, és Ő gondoskodik rólunk, ahogy a verébről is, vagy a mező füvéről.

2023. december 6., szerda

Igehely: Róm 8:1-8; Kulcsige: Róm 8:5 „Mert akik test szerint élnek, a test dolgaira törekszenek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaira.”

Ebben az adventi időben sok család azzal foglalkozik, hogy mi is kerüljön az ünnepi terítékre, és milyen öltözékben legyen a nagy napon. Mi, emberek hajlamosak vagyunk mindent kézzelfogható módon átalakítani úgy, hogy az nekünk legyen jó, nem gondolva másokra.

2023. december 5., kedd

Igehely: Mt 18:21-22; Kulcsige: Mt 18:22 „Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.”

Sok embert tudnánk jellemezni pusztán cselekedetei alapján. Talán rólunk is van sokak szívében egy olyan kép, ami azt tükrözi, hogy milyenek vagyunk. Ma nem az a fontos, hogy nekünk mi a véleményünk egymásról, hanem hogy mit mond rólunk az Úr.

2023. december 3., vasárnap

Igehely: Lk 21:34-36; Kulcsige: Lk 21:36 „Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.”

Ebben az adventi időszakban, amikor már sokan készülnek a karácsonyi ünnepekre és várják Jézus Krisztus visszajövetelét, mi álljunk meg egy kis időre, hogy megvizsgáljuk, éberek vagyunk-e a nagy várakozásban? Vajon a hétköznapi teendőink között jut-e időnk a lelki felkészülésre?

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Préd 3:1–8; Kulcsige: Préd 3:1 „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.”

A prédikátor az élet értelmét keresi. Megállapítja, hogy mindennek megszabott ideje van az ég alatt. Felsorol 14 pár életeseményt és érzelemmegnyilvánulást, amelyeknek rendelt ideje van. Ezeket nem mi rendeljük, csak váratlanul jelentkeznek. Nem mi irányítjuk őket. Jónéhányat szívesen elkerülnénk, de nem lehet. Mi nem akarjuk a halált, a gyászt, a sírást és a rombolást. Nem akarjuk a háborút, az öldöklést, a gyűlöletet és a kődobálást. Szeretjük a születést, az ültetést, a gyógyítást, az építést, a nevetést, az ölelést...