Mindennapi áhítatok

2018. május 4., péntek

Igehely: Fil 2:12-28; Kulcsige: Fil 2:12 „Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket.”

Krisztus engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig, és ezzel felkínálta az üdvösség lehetőségét minden embernek. Az üdvösséget nem lehet megvásárolni, nem lehet ledolgozni az ellenértékét, ez Isten ajándéka, és kegyelemből hit által lehet a tied.

2018. május 3., csütörtök

Igehely: 1Kor 15:55-58; Kulcsige: 1Kor 15:58 „Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.”

A bűn és a halál olyan ellenségeink, amit saját erőnk által nem győzhetünk le. A bűn ellen azonban folyamatosan harcolnunk kell, és csak Krisztussal győzhetünk felette. A halál pedig, mint utolsó ellenség töröltetik majd el.

2018. május 2., szerda

Igehely: Mk 13:33-37; Kulcsige: Mk 13:34 „Mindezt példázatokban mondta el Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit nem mondott nekik.”

„Az idegenbe készülő ember... kiadta mindenkinek a munkáját” (34 v). Valóban a gazdaság működőképességét biztosította azzal, hogy a sokféle munkát több emberre bízta, akik különböző tehetséggel voltak megáldva. A mi Urunk is munkát bízott ránk.

2018. május 1., kedd

Igehely: Hagg 2:1-9; Kulcsige: Hagg 2:4 „Azért most légy bátor, Zerubbábel! – így szól az Úr. Légy bátor te is, Jósua főpap, Jócádák fia, és legyen bátor az ország egész népe – így szól az Úr –, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok! – így szól a Seregek Ura.”

Akik látták a régi templomot, össze tudták hasonlítani annak dicsőségét és a jelenlegi helyzetet. Ha az ember meghalad egy bizonyos életkort, hajlamossá válik a múlt és a jelen összehasonlítására. A visszaemlékezés és az összehasonlítás magába véve nem rossz dolog.

2018. április 30., hétfő

Igehely: Jn 5:1-17; Kulcsige: Jn 5:17 „Jézus így szólt hozzájuk: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.”

Jézus így szólt hozzájuk: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” A harmincnyolc éve beteg embernek nagy szüksége volt a segítségre. Jézus meglátta a szükségben levőt és cselekedett. Sok évvel ezelőtt egy hideg őszi estén siettem a gyülekezetbe.

2018. április 29., vasárnap

Igehely: Mt 25:14-30; Kulcsige: Mt 25:21 „Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében!”

A példázatban az ember szétosztja vagyonát, a Lélek pedig a kegyelmi ajándékokat osztogatja (1Kor 12:7-11). A tálentumokat nem egyenlő mértékben kapták a szolgák, hanem képesség szerint, a tulajdonos döntése alapján. A Lélek pedig „úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja”.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 17:1–9,13; Kulcsige: ApCsel 17:5 „Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé.”

Pál és munkatársai engedelmeskedtek, amikor Jézus Lelke megértette velük, hogy Macedóniában kell tovább folytatniuk az evangélium hirdetését. Annyira szeretnénk mi is, ha Isten szavának világos megértése és az annak való engedelmesség után már csak a megtérő lelkek gondozásával és a bennük való gyönyörködéssel kellene foglalkoznunk. De ez általában nem így van. Számíthatunk az ellenség munkájára is, sajnos.