Mindennapi áhítatok

2018. július 23., hétfő

Igehely: Jel 2:8-11; Kulcsige: Jel 2:9 „Tudok nyomorúságodról és szegénységedről, pedig gazdag vagy, és azok káromlásáról, akik zsidóknak mondják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.”

A Kis-Ázsia második legjelentősebb kikötővárosában lévő gyülekezet üldözött, megpróbált, szenvedő közösség volt. Jézusnak nem volt panasza ellenük, de volt számukra mennyei bátorítása.

2018. július 22., vasárnap

Igehely: Jel 2:1-7; Kulcsige: Jel 2:2 „Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket.”

Az első szeretet kifejezés azokra a minőségi szeretet kapcsolatokra utal, melyekben első helyre tesszük Jézust (Mt 22:37-38), szolgálunk lelki testvéreink felé (Gal 5:13), áldjuk ellenségeinket (Mt 5:43-48) és önzetlenül segítünk bajba jutott felebarátainkon (Lk 15:25-37).

2018. július 20., péntek

Igehely: Ézs 58:1-14; Kulcsige: Ézs 58:5 „Ilyen az a böjt, amely nekem tetszik? Ilyen az a nap, melyen az ember a lelkét gyötri? Ha lehajtja fejét, mint a káka, zsákruhát ölt, és hamut szór maga alá, azt nevezed böjtnek és az Úr kedves napjának?”

Az emberek általában a böjtöt csak akkor szokták gyakorolni, amikor valami fontos döntés előtt állnak. Legyen szó iskola vagy munkahely választásról, házasságról vagy költözésről. Valóban nagy nyereség az élet minden kérdésében Istentől tanácsot kérni. De mi van, ha nem jön azonnal a válasz?

2018. július 19., csütörtök

Igehely: Eszt 4:1-17; Kulcsige: Eszt 4:16 „Menj, és gyűjts össze minden zsidót, aki csak Súsánban található, és böjtöljetek értem! Ne egyetek és ne igyatok három napig se éjjel, se nappal! Én is ugyanígy böjtölök szolgálóleányaimmal, azután bemegyek a királyhoz a törvény ellenére is. Ha el kell vesznem, hát vesszek el!”

Abban az időben nem létezett a földön nagyobb hatalom, amely fellebezhetett volna a Perzsák és Médek törvénye ellen. Egyedül csak az isteni közbeavatkozásban reménykedhettek. A zsidók halálosan megijedtek. Zsákruhába öltözve böjtöltek és könyörögtek az Istenhez.

2018. július 18., szerda

Igehely: 2Sám 12:15-25; Kulcsige: 2Sám 12:22 „Ő így felelt: Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert ezt gondoltam: Ki tudja, talán megkönyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyermek.”

Dávid megbánta vétkét, amit Betsabéval és Úriással tett, de bűneinek következményeit viselnie kellett. A Betsabétól született gyermeke megbetegedett. Mégis reménykedett, hogy Isten könyörülhet a gyermeken. Azért böjtölt és imádkozott, hogy hátha Isten megkönyörül rajta.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ef 5:6–17; Kulcsige: Ef 5:9 „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.”

Pál a rész elején arra utasít, hogy legyünk Isten gyermekei, akik szeretetben élnek, és felhagytak a korábbi bűnös életvitellel. Óv attól, hogy a bűnnel megalkudjunk, elnézzük vagy megmagyarázzuk. Ezt üres beszédnek nevezi, ami engedetlenség Isten igéjével szemben. Ezekért haragszik Isten, és ítélettel sújtja azokat, akik így tesznek.