Mindennapi áhítatok

2018. május 24., csütörtök

Igehely: ApCsel 19:1-7; Kulcsige: ApCsel 19:6 „És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.”

Ebből az igéből látható, milyen szoros kapcsolat van a Szentlélek és a Jézus személye között. Csak azok kaphatják meg a Szentlelket, akik hallottak Jézusról és hisznek benne. Az igazi hit magába foglalja a Jézus Krisztusba vetett bizalmat és a készséges engedelmességet parancsolatai iránt.

2018. május 23., szerda

Igehely: Jn 20:19-23; Kulcsige: Gal 5:5 „Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.”

Isten az, aki megbocsáthatja az emberek vétkeit, mert a bűn Isten ellen irányul. De akik megtapasztalták bűneik bocsánatát, és vették a Szentlélek ajándékát, eszközök lehetnek Isten kezében, hogy mások is átélhessék a bűntől való szabadulás csodáját.

2018. május 21., hétfő

Igehely: Ez 36:22-28; Kulcsige: Ez 36:26 „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.”

Olyan ígéretet adott Isten a népének, amely magába foglalja az újjászületés gondolatát. Amíg Isten nem ad egy ilyen méretű változást az ember életébe, addig képtelen az Ő akarata és tetszése szerint élni.

2018. május 20., vasárnap

Igehely: 1Jn 4:1-13; Kulcsige: 1Jn 4:13 „Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk.”

A pecsétet leggyakrabban az okmányok hitelesítésére használják. Lehetséges, hogy a használata annyira megszokott lett, hogy igazi értékére akkor jövünk rá, ha hiányzik az iratról. Legalább négy fontos szerepe van a pecsétnek: tulajdonjogot fejez ki, hitelesít, felhatalmaz és biztonságot ad.

2018. május 19., szombat

Igehely: Ez 37:1-14; Kulcsige: Ez 37:14 „Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit megmondtam – így szól az Úr.”

Ezékielt a fogságban lévő nép között szólítja meg az Úr, hogy általa sok fontos próféciát mondjon el népének. A 2. rész 7-dik versében ezt mondja az Úr nekik: „Hírdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rám, akár nem törődnek vele, hiszen engedetlen nép ez.” Ezékiel engedelmeskedik Istennek.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:1–7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lenne az életünk, ha őseink nem vándoroltak volna Európába, és nem telepedtek volna le a Kárpát-medencében? Nemrég találkoztam egy ujgur felmenőkkel rendelkező kazah fiatalemberrel. Örömében videoklipet készített a „távoli rokonnal” arról, hogy milyen hasonló kiejtésű szavaink vannak. Nem érdekes, hogy ezer év múlva is ezek a közös szavak fellelhetők?