Mindennapi áhítatok

2018. július 9., hétfő

Igehely: Jak 5:12-28; Kulcsige: Jak 5:17 „Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig.”

Jakab az imádkozást, mint eszközt tárja elénk, amit hit által mindnyájan használhatunk, de először megemlíti a szenvedést. Ha betegségben, bajban vagy szükségben vagyunk, hamarabb eszünkbe jut az imádság, de mi ne csak akkor imádkozzunk! Szükséges a dicséret is minden alkalommal Isten felé.

2018. július 8., vasárnap

Igehely: Mt 6:1,5-8; Kulcsige: Mt 6:6 „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged.”

A múlt vasárnap az adakozásról, mint a kegyesség egyik gyakorlati megnyilvánulásáról olvastunk Jézus tanítása szerint, amit gyakorolhatunk úgy embertársaink, mint Isten felé.

2018. július 7., szombat

Igehely: ApCsel 2:44-47; Kulcsige: ApCsel 2:45 „Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.”

Az első gyülekezet nem csak a lelki életéről volt ismert, hanem a fizikai, anyagi szükségletekre is odafigyelő közösség volt. Mi tudjuk-e gyakorlatba ültetni az egy szívvel, egy lélekkel, örömmel, lelkesen magatartást és nem hevesen gyakorolni a közösséget?

2018. július 6., péntek

Igehely: Mt 7:9-11; Kulcsige: Mt 7:11 „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérnek tőle?”

Jézus Krisztus e tanításában a kitartó imádkozásra bátorít. Egyszerű szülő-gyermek kapcsolatot állít példának. Ha a gonosz szülő is tudja, hogy mi a jó a saját gyermekének és azt adja neki, mennyivel inkább a mennyei Atya.

2018. július 5., csütörtök

Igehely: Péld 11:24-28; Kulcsige: Péld 11:25 „Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.”

Ezek az igeversek nem a világ énközpontú elvét tárják elénk, hanem ellenkezőleg, a helyes alapelveket. Ezek csak akkor lesznek igazak mireánk, ha nem engedjük, hogy a szívünkhöz nőjenek anyagi javaink. Akkor tudunk szabad szívvel adakozni, ha készek vagyunk örömmel segíteni másokon.

2018. július 4., szerda

Igehely: Fil 4:10-20; Kulcsige: Fil 4:19 „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.”

Ebben a levéltöredékben Pál őszinte beszámolóját látjuk. Elmondja szükségeit, és a filippiek gondoskodása, támogatása örömmel tölti el, mert érzi a testvéri törődés gyakorlati megnyilvánulását. Járjunk mi is nyitott szemmel, szívvel, hogy tudjunk mi is a szükségben lévőkön segíteni.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 65:16-25; Kulcsige: Ézs 65:17 „Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe.”

A teremtő Isten vágya az, hogy kapcsolatba kerüljön és kapcsolatban maradjon az emberrel. Ennek a kapcsolatnak ő maga a kezdeményezője. Először egy népet választott ki magának, parancsolataival körülírva azt az utat, amelyen megáldhatja őket. Ezt az áldást tapasztalták is mindaddig, míg le nem tértek az útról, és más istenek felé nem fordultak. Végtelen türelemmel tárta ki kezét számtalanszor a nép felé, aki nem akarta elfogadni őt...