Mindennapi áhítatok

2018. november 4., vasárnap

Igehely: Mt 24:32-35; Kulcsige: Mt 24:35 „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.”

Jézus, miután visszajöveteléről és annak előjeleiről beszélt tanítványainak, figyelmeztette őket, hogy „okuljanak a fügefa példáján”. A különféle eseményeknek jelzésértékük lesz. Jézus megmondta, hogy az ég és a föld elmúlik, de mindaz, amit ő mondott bizonyosan be fog következni.

2018. november 3., szombat

Igehely: Ef 4:17- 24; Kulcsige Ef 4:24 „Öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.”

Az efézusi hívők életében örvendetes, látható újulást eredményezett az, hogy Krisztust választották. Ezt a lelki újulást az értelmük megújulása eredményezte. Az értelmük megújulását pedig az eredményezte, hogy „tanulták a Krisztust”.

2018. november 2., péntek

Igehely: Mt 9:14-17; Kulcsige Mt 9:17/b „Újbort sem töltenek régi tömlőbe, mert a tömlő szétreped: a bor is kiömlik, a tömlő is tönkremegy; hanem újbort új tömlőbe töltenek, és akkor mindkettő megmarad.”

János tanítványai tudni akarták, hogy Jézus tanítványai miért nem böjtölnek. Az Úr példázattal válaszolt. Ő volt a vőlegény, a tanítványai pedig a násznép. Ameddig Jézus, a vőlegény velük járt, nem volt okuk a böjtölésre, mint a gyász jelére.

2018. október 31., szerda

Igehely: Ézs 43:18-21; Kulcsige Ézs 43:19 „Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.”

Isten népe a babiloni fogságban egy új kezdetnek az ígéretét kapta. A fogságból való szabadulás ígéretét és biztonságos hazatérést, hisz maga Isten szerez utat a pusztában, és folyóvizeket a kietlenben.

2018. október 30., kedd

Igehely: 1Kir 11:29-39; Kulcsige 1Kir 11:30 „Ahijjá megragadta a rajta levő új köpenyt, tizenkét darabra hasította.”

Isten választott népének életében Saul, Dávid és Salamon uralkodása után egy új, de nem jó korszak következett: az ország kettéosztása. Az ország északi részét, tíz törzs felett való uralmat Isten Jeroboámnak adta; Roboám, a Salamon fia csak a Dávid háza, Júda nemzetsége fölött uralkodott.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 2:1–11; Kulcsige: Ézs 2:5 „Jákób háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!”

Egy olyan kép tárul elénk, amelyre vágyhat minden hívő ember. Az utolsó napokban – úgy látja a próféta – az Úr házának hegye minden többi hegy fölé nő, a figyelem központjába kerül. Vonzó lesz a népek között, és vágyják a népek megismerni az Úr törvényét, tanítását. Isten igazságot szolgáltat a nemzetek között, biztonságot teremt, az emberek a fegyverekből szerszámokat készítenek, a nép az Úr világosságában fog járni.