Mindennapi áhítatok

2019. március 31., vasárnap

Igehely: 2Pt 3:14-18; Kulcsige: 3:18 „Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”

Bibliai értelemben a kegyelem Isten meg nem érdemelt jóindulata. Ahol hitet, igénylést, szabad teret talál, ott naggyá lesz, sokasodik és uralkodik. Nem véletlen, hogy az apostoli levelek gyakran kívánnak kegyelmet és békességet olvasóiknak.

2019. március 30., szombat

Igehely: Mk 2:13-17; Kulcsige: 2:14 „Amikor továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az pedig felkelt, és követte őt.”

Több olyan beszélgetésben vettem már részt, amikor sok jó megoldásra jöttünk rá egy adott helyzettel kapcsolatban. Büszkék voltunk magunkra, de egy tapodtat sem tettünk a megvalósítás érdekében. Sokszor viselkedünk így Isten jó vezetésével kapcsolatban is.

2019. március 29., péntek

Igehely: ApCsel 17:10-15; Kulcsige: 17:11 „Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy igaz-e, amit Pál mond.”

A közösségi lét – legyen az család, munkaközösség, sportklub, állam, egyház vagy éppen Isten országa –, közös célokat kitűzve halad előre. Egy közösség előrehaladásának egyik nélkülözhetetlen alappillére, hogy a tagok szívesen közreműködnek az adott cél megvalósításában.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:11–14; Kulcsige: Róm 13:12 „Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.”

Igeszakaszunk egy felhívással kezdődik. Pál ébresztgeti a testvéreket. Úgy látja, hogy az idő sürget a megtérésre. A földi létet éjszakának nevezi, amit múlni vél. Az előző versekben buzdít a szeretet megélésére, amely egyenlő a törvény betöltésével. Ezt gyakorlati lépésekkel is magyarázza: A bűnös cselekedeteket el kell hagyni, fel kell cserélni a világosság fegyvereivel. Nappal, a világosságban tisztességesen kell élni, azonosulni Krisztussal. A testünk táplálását nem tiltja, hanem óv a bűnös hajlamok, vágyak dédelgetésétől. Legyen számunkra is ez a mai napnak a zsinórmértéke.