Mindennapi áhítatok

2019. május 24., péntek

Igehely: Jel 22:12-17; Kulcsige: 22:14 „Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba.”

A Biblia utolsó lapjain Jézus zárszavait olvashatjuk. A végső szó az övé, mert Ő a kezdet és a vég. Ő az, aki elküldte angyalát, hogy bizonyságot tegyen az utolsó időkről. Ő az, aki örökkön-örökké él és uralkodik. Elmondja azt is, hogy mi a feltétele annak, hogy az Isten országába bejussunk.

2019. május 23., csütörtök

Igehely: Jel 20:1-6; Kulcsige: 20:6 „Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig.”

Jézus Krisztus Úr minden felett! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége (Ézs 9:6). Jézus kész arra, hogy uralmát szolgáival is megossza. Ő az, aki még a Sátánnak is lehetőséget adott, hogy uralkodjon. Sajnos, a Sátán a hatalmat szüntelenül a gonoszság kiteljesítésére használta.

2019. május 22., szerda

Igehely: Jel 19:6-10; Kulcsige: 19:9 „Így szólt hozzám: Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára! Ezt is mondta nekem: Ezek Isten igaz igéi.”

A menyegzőre készülő fiatalok emlékeztető üzeneteket szoktak küldeni a meghívottaknak, hogy ne felejtkezzenek el a menyegző dátumáról. Hasonló módon emlékeztet minket is ma Jézus Krisztus az Ő eljövetelére! A Bárány menyegzője a világtörténelem legelőkelőbb és leghatalmasabb eseménye lesz.

2019. május 20., hétfő

Igehely: Jel 14:6-13; Kulcsige: 14:13 „És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket.”

Négy felhívás hangzik el ebben az igeszakaszban, a végidővel kapcsolatban: (1.) A kegyelem ideje hamar lejár! Ezt a korszakot már Ézsaiás próféta is megjövendölte: „Hirdetem az Úr kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját” (61:2).

2019. május 19., vasárnap

Igehely: Jel 1:1-8; Kulcsige: 1:3 „Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van.”

A híradás csúcstechnológiájának korszakát éljük. Az emberek szinte már hírfüggők lettek. Még nincs is vége egy eseménynek, máris képek és videók özönlenek fel az internetre. Az információáradat azt a képzetet kelti bennünk, hogy mindenről tudunk.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Mk 1:21–28 Kulcsige: Mk 1: 22 „Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Jézus tanításán álmélkodtak az emberek. Felismerték a különbséget Jézus és az írástudók tanítása között. Ő hatalommal beszélt; azoknak szavai erőtlenek voltak: „Ő volt a hang, azok csak visszhangok. A Törvényadó, Törvénymagyarázó és Bíró isteni tekintélye úgy átsugárzott tanításán, hogy az írástudók tanítása nem tűnhetett másnak, mint fecsegésnek” (Jamieson, Fausset és Brown kommentár). Szavainak hatalmát cselekedetei és csodái is igazolták. Csoda csodát követett. Megnyilvánult Krisztus abszolút uralma a betegségeken, démonokon, a halálon és a természet elemei felett.