Mindennapi áhítatok

2019. június 30., vasárnap

Igehely: Zak 6:9-15; Kulcsige: 6:11 „Vedd át az ezüstöt és az aranyat, csináltass koronát, és tedd Jósua főpapnak, Jócádák fiának a fejére!”

Zakariás olyanoknak ír, akik az eljövendő dicsőséget kisebbnek és nehezebben elérhetőnek látják, mint ahogy azt elképzelték. A fogságból hazatérők, akik már megszokták, és kényelmesnek találták az ottani életmódot, arra érkeznek, hogy mindenfelől ellenségeskedés és nehézség várja őket.

2019. június 29., szombat

Igehely: Zak 6:1-8; Kulcsige: 6:5 „Az angyal így felelt nekem: Ezek a négy égtáj szelei, amelyek eddig az egész föld Ura előtt álltak, most pedig útjukra kelnek.”

Hogyan állhatunk ellen a világ hanyatlásának? A hit komolyságával. Mert nincs bűn következmények nélkül. Amerre csak nézünk, környezetünk rombolása, rossz szokásaink, a felbomló családok, a nemzetek egymás ellen való acsarkodása mind árulkodó jelei annak, hogy a bűnnek súlyos következménye van.

2019. június 28., péntek

Igehely: Zak 5:1-11; Kulcsige: 5:5 „Azután előlépett a velem beszélő angyal, és ezt mondta: Tekints fel, és nézd, mi közeledik itt!”

A régiek még tudták, hogy lesz ítélet napja. Isten elé kerül majd minden és mindenki. E földön élő valamennyi ember valamennyi tette. És senki sem kerülheti el azt, amit megérdemel: akár jót, akár gonoszt cselekedett (Zsid 9:27).

2019. június 27., csütörtök

Igehely: Zak 4:1-13; Kulcsige: 4:6 „Erre ő így szólt hozzám:Ezt az igét küldi az Úr Zerubbábelnek: «Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura.»”

A lámpatartó emberi beavatkozás nélkül, tehát nem erővel, és nem hatalommal, hanem mintegy önmagától telik meg olajjal a kimeríthetetlen forrásból. Az angyal arra mutat, hogy Zerubbábel Isten Lelkének bőséges áldása révén fogja befejezni azt, amit elkezdett: a templom építését.

2019. június 26., szerda

Igehely: Zak 3:1-10; Kulcsige: 3:4 „Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged.”

Jósua főpap vád alatt van. A mennyei bíróságon nem derül ki, hogy Jósuát mivel vádolja a Sátán. Az angyal nem mondja meg azt sem, hogy ez a vád igaz-e, vagy alaptalan? Ennél fontosabbat tesz: leállítja a Sátánt.

2019. június 25., kedd

Igehely: Zak 2:5-17 (2:1-13); Kulcsige: 2:14 „Ujjongj, örülj, Sion leánya, mert jövök már, és veled fogok lakni – így szól az Úr.”

A falakat mérőkötéllel mérő angyal jelzi, hogy a megváltás következtében maga a történelem is túllép azokon az időkön, amikor Jeruzsálemnek várfalakra volt szüksége, hogy valamennyire békében élhessen. Isten hatalma most már az egész világra ki fog terjedni.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ef 5:6–17; Kulcsige: Ef 5:9 „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.”

Pál a rész elején arra utasít, hogy legyünk Isten gyermekei, akik szeretetben élnek, és felhagytak a korábbi bűnös életvitellel. Óv attól, hogy a bűnnel megalkudjunk, elnézzük vagy megmagyarázzuk. Ezt üres beszédnek nevezi, ami engedetlenség Isten igéjével szemben. Ezekért haragszik Isten, és ítélettel sújtja azokat, akik így tesznek.