Mindennapi áhítatok

2020. július 27., hétfő

Igehely: Zsid 9:11-14; Kulcsige: Zsid 9:14 „Akkor Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.”

Lelkiekben úgy gazdagszunk, ha közben megszabadulunk és elvesztünk dolgokat. Első hallásra talán ellentmondásos, mégis igaz. Egy olyan képességet kaptunk Istentől, melynek segítségével meg tudjuk ítélni cselekedeteink, gondolataink és életünk értékeit. Ez a lelkiismeret.

2020. július 25., szombat

Igehely: Jel 21:5-8; Kulcsige: Jel 21:7-8 „Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak a tűzzel és kénnel égő tóban lesz a helye: ez a második halál.”

Kedves testvér, elmélkedtél-e már afelett, hogy a hét gyülekezetnek szánt levél mindegyikében (Jel 2-3. rész) ott a kizárólagosságra utaló figyelmeztetés: „Aki győz...”, „a győzedelmesnek” szól az Alfa és az Omega drága ígérete: „Istene leszek annak, az pedig fiam lesz”.

2020. július 24., péntek

Igehely: Fil 3:7-16; Kulcsige: Fil 3:14 „De egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”

A cím kapcsán egy ifjú teológus esete jutott eszembe, aki azt a feladatot kapta egyik vizsgáján, hogy írjon dolgozatot A mindenható Isten és az ördög – címmel. A megadott téma nagyot dobbant az ifjú szívében.

2020. július 23., csütörtök

Igehely: Lk 18:27-30; Kulcsige: Lk 18:29-30 „Ő pedig ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, az a sokszorosát kapja vissza már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet.”

Valamit valamiért – tartja a régi mondás. Minél értékesebb a kívánt dolog, annál nagyobb az érte való áldozat készsége is. Jézusnak az elrejtett kincsről és az igazgyöngyről mondott példázatában is ezt látjuk (Mt 13).

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Thessz 2:1–12; Kulcsige: 1Thessz 2:8 „Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket.”

Középiskolában bibliaismeretet oktatva (nem titkolt cél az evangélium hirdetése) többször is beszélgethettem pedagógusokkal. Az egyik tanárnő így foglalta össze a pedagógia lényegét: „A gyermeket szeretni kell!” Ennyi! Egyszerű, de a lényeget megragadó definíció. A tanárok is rájöttek: ha szeretik azokat, akiknek ismereteket, életszemléletet akarnak átadni, sokkal könnyebb dolguk lesz.