Igehely: Fil 3:7-16; Kulcsige: Fil 3:14 „De egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”
A cím kapcsán egy ifjú teológus esete jutott eszembe, aki azt a feladatot kapta egyik vizsgáján, hogy írjon dolgozatot A mindenható Isten és az ördög – címmel. A megadott téma nagyot dobbant az ifjú szívében. Telve a Megváltójában nyert örömmel – ám nem számolva a rendelkezésére álló idővel – gondolatai nem tudtak elszakadni az Úrtól. Majd a csak félig kész dolgozat végére ezt írta: NINCS IDŐ AZ ÖRDÖGRE! Telitalálat! Ez a teljes odaszánás. Pálnak, Krisztus megragadottjának már nincs ideje másra, mint küldetésére, szolgálatára – ez az újjászületett élet új „időszámítása” és odaszánása.
A teljes odaszánás a megváltott élet új értékrendjében jut kifejezésre: „Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent”. Célkitűzése is új: „hogy Krisztust megnyerjem”. Ezért „ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé” „a lélek üdvösségére”. Gondold meg: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Mögötted van-e már óemberi életed? Osztatlan-e odaszánásod a győzelem érdekében?
Leopold László
Reménység minden életkorban
Igehely: Zsolt 71:1-9 Kulcsige: Zsolt 71:5 „Mert te vagy, Uram, reménységem, te vagy, Uram, bizodalmam ifjúkorom óta.”
A legtöbb ember vágya a hosszú életkor a „napos oldalon”, egészségben, „betelve az élettel”. Ám rendszerint a bajok száma fölülmúlja az évekét (1Móz 47:9). Az Úr Jézus is figyelmeztet: „A világon nyomorúságotok van”. Ő sem ígéri övéinek, hogy problémamentes lesz az útjuk „a halál árnyéka völgyében”. Bizony, nem kell messzire haladnunk a hívő életben, hogy ilyen tapasztalataink legyenek. Igazat adhatnunk a nagy prédikátornak: „A reménység az élet szenvedéseinek égi balzsama” (Spurgeon). Az öregember könyörgése a reménység éneke Isten igazságosságáról és hűségéről; olyan élethelyzetben, amelyben – mint megvallja: „Sok nyomorúságot és bajt láttattál velem, de újra megelevenítesz, még a föld mélyéből is újra fölhozol engem” (20.v.). Igen, akinek az Úr a reménysége, annak Ő több mint menedék: olyan sziklavár, amelyben lakhatunk is minden életkorban.
Ha őrzöd, ápolod az Úrral való közösséged, te is vallhatod: „és eljött az árvíz, / és fújtak a szelek...” / Bele-belerendült a házam, / s nem dőlt össze! KŐSZIKLÁN VAN! (Füle Lajos). „Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké” (Zsolt 73:26)!
Leopold László
