Mindennapi áhítatok

2025. július 22., kedd

Igehely: Zsolt 85:9–14 Kulcsige: Zsolt 85:11-12 „Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást. Hűség sarjad a földből, és igazság tekint le a mennyből.”

Ebben a zsoltárban azt látjuk, hogy Isten visszavezeti Izráelt az áldás birtokába, az országba, amit megígért. Meg van hirdetve a békesség. A bűnbocsánat az Úr jóságának és irgalmának a gyümölcse. A szeretet isteni jellemvonás. Ő előbb szeretett minket.

2025. július 21., hétfő

Igehely: Ruth 3:8–15 Kulcsige: Ruth 3:10 „Ekkor azt mondta Bóáz: «Áldjon meg az Úr, leányom! Hűségedet most még jobban megmutattad, mint korábban, mert nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után.»”

Ruth hűsége elsősorban abban mutatkozott meg, hogy maga mögött hagyta régi életét, családját, bálványait, isteneit, szokásait. Elindult az ismeretlenbe, hűséget ígért Naóminak és Naómi Istenének. Alázattal elfogadta anyósa tanácsait. Alárendelte magát az Istentől kapott törvényeknek.

2025. július 20., vasárnap

Igehely: Gal 5:22–23; 3Jn 1:1–8 Kulcsige: 3Jn 1:5 „Szeretett testvérem, hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért teszel, még az idegenekért is.”

A hűség fogalma egyre inkább kikopik a társadalmunkból. Talán az emberek túl megterhelőnek találják, hogy hűségesek legyenek valakihez egy életen át, vagy valamihez huzamosabb ideig. Ezért egyre több a válás, az emberek egyre gyakrabban váltogatják a munkahelyüket stb.

2025. július 19., szombat

Igehely: Róm 15:13–16 Kulcsige: Róm 15:14 „Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, telve minden ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani.”

Továbbadni a jót – ez nemes szolgálat és üdvös munka. Csak azt tudjuk továbbadni, amink van. Emlékszünk még vasárnapi témánkra: Betöltekezni a jóban való gyönyörködéssel.

2025. július 17., csütörtök

Igehely: 5Móz 15:12–18 Kulcsige: 5Móz 15:16 „De ha azt mondja neked: Nem megyek el tőled! – mert megszeretett téged és házad népét, mert jó dolga volt nálad.”

Különböző kapcsolatokban vagyunk jelen e világban. Ezek közül említek néhányat: társ, szülő, gyermek, testvér vagy szolga és úr viszonyában élünk. A Bibliának minden kategóriára megvan a tanítása, hogy a szerepek ne ütközzenek, hanem inkább harmonizáljanak.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 10:14-17 Kulcsige: Róm 10:16 „Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, hiszen Ézsaiás is ezt mondja: «Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott?»”

Ezzel a 4 kérdőmondattal az apostol arra az igazságra mutat rá, hogy az üdvösség hit általi megragadását meg kell előzze az evangélium hirdetése és tartalmának feltárása. A valódi hitnek ugyanis tartalma van, amit Isten írott Igéje tár fel. Az üdvösség tehát azoké, akik meghallják és hiszik, amit/akit az evangélium bemutat. De miért olvasunk akkor engedelmességről is? Talán ez lenne az ember része, mint saját hozzájárulása az üdvösséghez, netalán kiegészítése? Szó sincs róla! Tudjuk, hogy az üdvösség teljes mértékben Isten munkája, amit ajándékként ad az embernek.