Mindennapi áhítatok

2021. július 22., csütörtök

Igehely: Mt 7:24-27; Kulcsige: Mt 7:25 „És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva.”

A mi drága Megváltónk éppen befejezte a hegyi beszédet. Ebben nagyon mély igazságokat osztott meg hallgatóival és tanítványaival. Jézus azonban tudta, hogy hallgatói közül sokan lesznek, akik sohasem fogják alkalmazni a hallott igét.

2021. július 21., szerda

Igehely: Jón 1:4-12; Kulcsige: Jón 1:7 „Az emberek meg ezt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk sorsot, és tudjuk meg, ki miatt ért bennünket ez a veszedelem! Sorsot vetettek, és a sors Jónásra esett.”

Jónásnak nem tetszett az a megbízatás, amit Istentől kapott. Isten azt kérte tőle, hogy menjen el egy ellenséges városba, amely a bálványimádás és gonoszság központja volt, Ninivébe. Az volt a feladata, hogy az embereket figyelmeztesse Isten közelgő ítéletére, és sürgesse őket a megtérésre.

2021. július 20., kedd

Igehely: Jer 11:15-17; Kulcsige: Jer 11:16 „Zöldellő, szép gyümölcsű és formás olajfának nevezett el téged az Úr. Nagy vihar zúgása közben lángba borította lombját, letördelte ágait.”

Istennek megvannak a sajátos eszközei, hogy gyermekeit figyelmeztesse. Ezek az eszközök néha elég kellemetlenül hatnak ránk, de mindig a javunkat munkálják.

2021. július 19., hétfő

Igehely: 1Kir 19:9-13; Kulcsige: 1Kir 19:11 „Az Úr ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben.”

Borzalmasan felpörgött világban élünk. Minden és mindenki rohan, körülöttünk nagy iramban zajlanak az események.

2021. július 17., szombat

Igehely: Jel 21:22-27; Kulcsige: Jel 21:23 „És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány.”

A mennyei Jeruzsálemnek nincs épített temploma, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak temploma. A templom a Bibliában Istennek, az Ő jelenlétének háza, az imádság háza. Ott tanították a népet Isten igéjének, törvényének ismeretére. Ott zengtek a szent énekek.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Fil 2:12–18; Kulcsige: Fil 2:15 „Hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban.”

Pál szeretteinek nevezi a gyülekezet tagjait, és kéri őket, hogy engedelmeskedjenek a levélben kért tanításnak, utasításnak. Félelemmel és rettegéssel viselkedjenek a mindennapi életükben, ne legyen egy könnyelmű, gondatlan életvitelük. Isten kimunkálja úgy az akarást, mint a cselekvést is, ha reá figyelünk.