Igehely: Mk 9:36-37; Kulcsige: Mk 9:37 „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.”
A kisgyermekek által Isten sokszor nagy dolgokra tanít bennünket, felnőtteket.
Igehely: Mk 9:33-35; Kulcsige: Mk 9:35 „Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája! ”
Sikerorientált világunkban az emberek gyakran azt gondolják, hogy az igazi nagyság a kemény munkának, a szorgalmas tanulásnak, a kitűnő eredményeknek, a megszerzett diplomáknak, és olykor a szerencsének köszönhető.
Igehely: Mk 9:30-32; Kulcsige: Mk 9:31 „Mert tanította a tanítványait, és ezt mondta nekik: Az Emberfia emberek kezébe adatik, és megölik őt, de miután megölték, a harmadik napon feltámad.”
Jézus sokat foglalkozott tanítványaival. Tanította őket nyilvánosan, amikor rajtuk kívül még mások is tanulhattak, de tanította őket úgy is, hogy csak ők voltak együtt, zártabb közösségben.
Igehely: Mk 9:14-29; Kulcsige: Mk 9:22 „Gyakran vetette tűzbe is meg vízbe is, hogy elpusztítsa. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk!”
A történet főszereplője – Jézus után – nem egy tanítvány, nem is egy fiú, hanem egy apa. Legalább annyira szó van itt a benne történő változásról, mint a fiú szabadulásáról. Kétségbeesetten hozza a fiát, mert a tanítványok nem tudnak segíteni rajta.
Igehely: Mk 9:9-13; Kulcsige: Mk 9:10 „Engedelmeskedtek a parancsnak, de azon tanakodtak egymás között, mit jelent a halottak közül való feltámadás. ”
A tanítványokban gyűltek a kérdések, mert nem értették igazán sem Jézust, sem szavait. Nem értették, hogy miért kell a Messiásnak szenvednie, miért kell feltámadnia, vagy egyáltalán meghalnia. Ők nem egy szenvedő Messiást vártak. Nem olyan királyt vártak, aki meghal, akinek fel kellene támadnia.
Igehely: Mk 9:1-8; Kulcsige: Mk 9:2 „Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott.”
Jézus megmutatta dicsőségét Péternek, Jakabnak és Jánosnak a hegyen. Mindenki más csupán az Ézs 53. szenvedő szolgájaként látta Őt, de ők bepillanthattak abba, amit Jézus hátrahagyott, amikor szolgai formát vett fel. Pétert annyira megérintette ez, hogy ott akart maradni.
Igehely: Ef 5:1–14; Kulcsige: Ef 5:9 „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.”
Elgondolkodtam rajta, mit is jelent Isten követőjének lenni? Gyermekeinket látva, akik akarva, akaratlanul is, de utánoznak minket, szülőket, valahogy így kellene nekünk is, hívőknek az Úr Jézust leutánozni. Úgy, hogy szeretjük embertársainkat (mert ő előbb szeretett minket), és közben tartózkodunk a gonosztól. Ha világosságban járunk (ő maga a Világosság), az ő fényében, akkor az ő követésének, utánzásának gyümölcsei láthatóvá kell, hogy legyenek az életünkben. Olyan krisztusi jellemvonások, mint jóság, igazság, egyenesség, amiről az Ige ír, jellemzik-e életünket? Kiviláglanak-e?