Mindennapi áhítatok

2021. augusztus 19., csütörtök

Igehely: Zsid 3:14 „Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk.”

Gyakran találkozhatunk Pál apostol leveleiben a következő kifejezésekkel: „Krisztusban lenni”, „Krisztusban maradni”, „Krisztusban élni”. Az élő hit alapja az, hogy Krisztusban vagyunk, Krisztus pedig bennünk van. Így lehetünk teljes mértékben egységben vele, és általa az Atyával.

2021. augusztus 17., kedd

Igehely: Zsid 3:10-11; Kulcsige: Zsid 3:10 „Ezért megharagudtam erre a nemzedékre, és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, mert nem ismeri az én utaimat.”

Ha el akarunk jutni a célba, mindig követnünk kell a helyes irányt. Nem szabad még egy pillanatra sem szem elől téveszteni a helyes utat. Isten az életünkre nézve is készített egy helyes utat. Ha ezen az ösvényen maradunk, bejuthatunk Isten nyugalmába.

2021. augusztus 16., hétfő

Igehely: Zsid 3:7-9; Kulcsige: Zsid 3:9 „Ahol megkísértettek engem őseitek, próbára tettek, bár látták tetteimet negyven éven át.”

Izráel fiai megkísértették az Urat, amikor azért lázadtak, mert a pusztában nem volt víz. Azzal, hogy „Közöttünk van-e az Úr, vagy sem?” kételkedtek az Ő jelenlétében és gondviselésében. A Sátán megkísértette Jézust, amikor azt tanácsolta neki, hogy ugorjon le a templom párkányáról.

2021. augusztus 15., vasárnap

Igehely: Zsid 3:1-6; Kulcsige: Zsid 3:3 „Ő ugyanis Mózesnél nagyobb dicsőségre volt méltó, mint ahogyan a háznál nagyobb méltósága van a ház építőjének.”

Akik a mennyei elhívás részesei, azok figyelnek Jézus Krisztusra. Akkor vagyunk igazán a helyünkön, ha Jézus mindenben mindenné lett számunkra. Nincs senki és semmi, ami Őt szívünk trónjáról letaszítaná. Figyelnünk kell rá, mert Ő a mi hitvallásunk apostola és főpapja.

2021. augusztus 14., szombat

Igehely: Zsid 2:17-18; Kulcsige: Zsid 2:18 „Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.”

A Zsidókhoz írt levél nemcsak nagy figyelmeztetés és intés a számunkra, hanem felbecsülhetetlen lelkigondozói segítség, bátorítás, vigasztalás! Jézus a mi Közbenjárónk, Főpapunk, aki mindenképpen üdvözítheti azokat, akik Őáltala járulnak Istenhez.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Mal 3:1–7a.; Kulcsige: Mal 3:3a „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.”

Az első próféciát, amit olvastunk, az Úr Jézus Keresztelő Jánosra alkalmazta. Ő volt az Isten követe, aki egyengette az ő útját. A másodikban az új szövetség követe van bemutatva, aki Jézus Krisztus. A második versben a visszajövetelének napját említi, mint utalást az ítélet napjára. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy ő biztosan el fog jönni, és nekünk is meg kell állnunk előtte. Az értékes ezüst, arany szét lesz választva a hozzá keveredett értéktelen dolgoktól, salaktól, szennyeződéstől. Ehhez tűzben olvasztást alkalmaznak.