Mindennapi áhítatok

2021. október 3., vasárnap

Igehely: Zsolt 78:1-11; Kulcsige: Zsolt 78:4 „Nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az ÚR dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt.”

Aszáf prófétai kijelentéssel kezdi a tanítását: „Figyelj, én népem”, ami megegyezik a „Halld Izráel” (5Móz 6:4) felszólítással. A zsidó vallási kultúrában ez hozzátartozott a parancsolatokhoz.

2021. október 2., szombat

Igehely: Zsid 13:17-25; Kulcsige: Zsid 13:18 „Imádkozzatok értünk! Mert meg vagyunk győződve arról, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen mindenben helyesen akarunk eljárni.”

A Biblia elénk tárja először Jézus szenvedését, majd apostolai áldozatos fáradozását, hogy megérthessük, milyen az a szeretet, mely másokat önmaga és személyes érdekei elé helyezve munkálkodik. A Szentlélek vizsgálja tetteink mozgatórugóit, és lelkiismeretünkön keresztül jelzéseket ad nekünk.

2021. október 1., péntek

Igehely: Zsid 13:8–16 Kulcsige: Zsid 13:14 „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.”

Az újszövetségi kinyilatkoztatás nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a Krisztust követő hívő felkészülten, a múlandók közti forgolódásából győzelmesen lépjen át a „maradandó városba”. Az itt élő, dolgozó ember kísértése, hogy szinte minden erejével a földi élettel járó feladataira koncentráljon.

2021. szeptember 30., csütörtök

Igehely: Zsid 13:7,17; Kulcsige: Zsid 13:17 „Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel, és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.”

Az Ige tanítása magába foglalja a hívő ember világi vezetők iránti magatartásának rendjét, a gyülekezeti vezetés iránt készségét és szól a családi vezetés szükségességéről is. Legyünk Isten jó tanulói!

2021. szeptember 29., szerda

Igehely: Zsid 13:1-6; Kulcsige: Zsid 13:6 „Ezért bizakodva mondjuk: «Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?»”

Lelkipásztori szolgálatom utolsó tíz-tizenöt évében döbbenten ismertem fel, hogy a világból megtérők között szinte nem is volt olyan, akinek rendezett családi háttere és rendezett élete, vagyoni helyzete lett volna. Élhetetlen élethelyzetek!

2021. szeptember 28., kedd

Igehely: Zsid 12:18-29; Kulcsige: Zsid 12:25 „Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik elutasították azt, aki a földön adott kijelentést, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyből szól hozzánk.”

Egyikünk sem állíthatja, hogy az Úr szavának mindig, mindenben eleget tesz. Mellőzhetetlenül fontos kérdés számunkra, hogy a Krisztusban hívő esetenként, miért utasítja el Isten szavát. Engedetlenségünk akart vagy akaratlan elutasítása az Ő szavának.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jel 1:4–8; Kulcsige: Jel 1:8 „Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.”

Advent van, az Úr közeledik, eljön, megérkezik. Készülj a találkozásra! Évekkel ezelőtt hallottam egy történetet egy nagy óceánjáró hajóról, amelynek egyik oldalában, éppen a motorháznál, egy nagy törés keletkezett, amit nem tudtak befoldozni. A hajóskapitány a hangosbemondón mindazokat, akik a hajó másod- és harmadosztályán voltak, áthívta a luxusrészlegre. Ehetnek és ihatnak, amit szeretnének, érezzék jól magukat. Hangos éljenzés és öröm tört ki az emberekből, és azt kiáltották, hogy ő a világ legjobb hajóskapitánya. Tényleg az volt?