Mindennapi áhítatok

2021. november 21., vasárnap

Igehely: 1Sám 16:1-13; Kulcsige: 1Sám 16:12 „Érte küldött tehát, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az ÚR: Rajta! Kend föl királlyá, mert ő az!”

Miután az Úr elvetette Sault, Sámuel próféta újabb megbízatást kapott. Dávidot, az Úr szíve szerint való embert kellett felkennie, akit az Úr öröktől fogva kiválasztott Izráel uralkodójának.

2021. november 19., péntek

Igehely: Jel 6:9-11; Kulcsige: Jel 6:11 „Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket.”

Az Ige az ötödik pecsét felnyitásáról szól. A látnok előtt megnyílik az ég, és látja az oltár alatt azoknak lelkét, akiket a bizonyságtételért öltek meg, és lettek mártírokká. Olyan lelkek, akik testüktől megfosztott halottak, de akik látják Istent a mennyei trónteremben.

2021. november 18., csütörtök

Igehely: Lk 3:1-9; Kulcsige: Lk 3:6 „És meglátja minden halandó az Isten szabadítását.”

Íme egy újabb ígéret: „És meglátja minden test az Istennek szabadítását.” Ez arra vonatkozik, hogy zsidók és pogányok egyaránt meg fogják látni Isten szabadítását, ami Krisztus által érkezik. Sokan arra gondoltak, hogy a római uralom alól kellene Isten őket felszabadítsa.

2021. november 17., szerda

Igehely: 1Móz 6:9-22; Kulcsige: 1Móz 6:22 „Nóé így is tett: mindenben úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.”

A mi korunk sem különb a Nóé koránál, de kérdés, hogy van-e olyan lelkiállapotunk, mint Nóénak, hogy Isten szövetségesei lehessünk? Nóé igaz, tökéletes volt a vele egykorúak között. Istennel járt. (9v.) Volt hite Istenben abban az elvetemedett korban. Isten felé fordult, nem sodródott az árral.

2021. november 16., kedd

Igehely: Lk 2:25–35; Kulcsige: Lk 2:26 „Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát.”

Simeon igaz, istenfélő ember volt. Ez azt jelentette, hogy olyan bensőséges kapcsolata volt Istennel, hogy kapott tőle indításokat, és a Szent Lélek volt rajta. Ezt azért is hangsúlyozza a Biblia, mert abban az időben nem volt sok ilyen ember.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Thessz 2:13–20; Kulcsige: 1Thessz 2:14 „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.”

Amint a thesszalonikai gyülekezet megszületett, egy új valóságban is találták magukat. A helyi gyülekezet identitása nem abban merül ki, hogy Krisztus és mi, thesszalonikaiak. Pál kinyitja az ablakot, és megmutatja az új testvéreknek, hova is kerültek: „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól” (14.v.).