Mindennapi áhítatok

2021. szeptember 20., hétfő

Igehely: Zsid 10:32-39; Kulcsige: Zsid 10:36 „Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.”

Az Úrnak odaszánt élet velejárója a hitért való szenvedés. Aki az árral szemben halad, abba elkerülhetetlenül belebotlanak. A Szentlélek ad ilyenkor belső bizonyosságot, hogy érdemes ezt mégis vállalni, hisz ennek nagy jutalma lesz.

2021. szeptember 19., vasárnap

Igehely: Zsid 10:19-31; Kulcsige: Zsid 10:23a „A testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett.”

A levél írója az eddigi részekben párhuzamosan mutatja be a mózesi törvény elemeit, és azok beteljesedését az Úr Jézusban. A törvény szerinti áldozatot periodikusan ismételni kellett, és remélték, hogy Isten elfogadja azt.

2021. szeptember 18., szombat

Igehely: Zsid 10:11-18; Kulcsige: Zsid 10:16 „Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán – így szól az Úr –: Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom.”

Sokan vannak, akik változást szeretnének a környezetükben, a körülményeikben, vagy az életük valamely területén. Azért imádkoznak, hogy Isten változtassa meg a körülményeiket, a körülöttük lévő embereket, de ők maguk nem akarnak semmiben változni.

2021. szeptember 17., péntek

Igehely: Zsid 10:1-10; Kulcsige: Zsid 10:7 „Akkor ezt mondtam: «Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat, Istenem.»”

Attól az időtől kezdve, hogy Isten szövetséget kötött választott népével, Áron és fiai első áldozatukat bemutatták az Úrnak a bűnök eltörlése végett, évszázadokon át megszámlálhatatlan áldozati állat vére lett kiontva a bűn eltörlése céljából.

2021. szeptember 16., csütörtök

Igehely: Zsid 9:23-28; Kulcsige: Zsid 9:28 „Úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.”

A rendszeresen bemutatott ószövetségi áldozatok nem voltak képesek végleges megoldást nyújtani az emberiség bűnének kérdésére. A végleges megoldáshoz ennél különb áldozatra volt szükség, Krisztus tökéletes, bűntelen áldozatára a kereszten.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 65:16-25; Kulcsige: Ézs 65:17 „Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe.”

A teremtő Isten vágya az, hogy kapcsolatba kerüljön és kapcsolatban maradjon az emberrel. Ennek a kapcsolatnak ő maga a kezdeményezője. Először egy népet választott ki magának, parancsolataival körülírva azt az utat, amelyen megáldhatja őket. Ezt az áldást tapasztalták is mindaddig, míg le nem tértek az útról, és más istenek felé nem fordultak. Végtelen türelemmel tárta ki kezét számtalanszor a nép felé, aki nem akarta elfogadni őt...