Mindennapi áhítatok

2022. június 24., péntek

Igehely: 1Pt 5:1-5; Kulcsige: 1Pt 5:2-3 „Legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.”

A szolgálat kihívás, hisz egész életünket példává kell tennünk mások számára. Példaképnek lenni azt jelenti, hogy mintát képviselek arról, ahogyan Istennek kell élni. Nem elég csak elmondani a jót, hanem egy élettípust kell a testvérek elé tárnunk, ahogy tették ezt az apostolok.

2022. június 23., csütörtök

Igehely: Tit 1:5-9; Kulcsige: Tit 1:5 „Azért hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked.”

Titusz feladata nem volt egyszerű. Vezetőket kellett rendelnie a meglévő gyülekezetekben, de nem a saját elképzelései alapján, hanem az Isten által megszabott mérce szerint. Kulcsfontosságú volt, hogy a gyülekezet élére kik kerülhetnek.

2022. június 20., hétfő

Igehely: 1Móz 1:26-31; Kulcsige: 1Móz 1:27 „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.”

A bölcs és örök Isten elhatározta, hogy megteremti az embert, és Ő szerezte a házasságot. Elrendelte a férfi és nő közötti házasságkötést, de még azt is, hogy hogyan kell élniük e földön. Mindent az Úrtól kaptunk, emiatt az Ő tetszésére, dicsőségére kell élnünk a házasságban is.

2022. június 19., vasárnap

Igehely: 1Kor 16:10-18; Kulcsige: 1Kor 16:13 „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!”

Csodálatos meglátni azt, hogy Isten maga határozza meg, hogy milyen legyen szolgái magatartása, jelleme. Először is kulcsfontosságú annak a megértése, hogy Pál apostol állhatatosságról beszél a hittel és szilárdsággal kapcsolatosan. Az Isten embere mozdíthatatlan kell, hogy legyen a hitben.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jób 11:7–20; Kulcsige: Jób 11:17 „Fényesebbé lesz élted a déli verőfénynél, a homály is olyan lesz, mintha reggel volna.”

Jób ba­rát­ja úgy mu­tat­ja be Is­tent, mint aki ti­tok­za­tos, min­de­nek fe­lett levő, és aki­nek min­de­nek fö­löt­ti a ha­tal­ma. Bá­to­rít­son min­ket az a tudat, hogy ilyen min­den­ha­tó mennyei Atyánk van! Kezd­jük vele a napot! Isten a le­he­tet­lent is meg tudja tenni. Se­gít­sé­günk és paj­zsunk ő.