Mindennapi áhítatok

2025. szeptember 5., péntek

Igehely: Ef 2:14–22 Kulcsig: Ef 2:19 „Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.”

Mi, akik hittünk Jézus Krisztusban, átmentünk a megtérésen és újjászületésen, ezáltal Isten családjába születtünk bele, gyermekei lettünk mennyei Atyánknak. Az Ő akarata tett minket ezzé, hovatartozásunkat Ő határozta meg.

2025. szeptember 4., csütörtök

Igehely: 1Pt 2:1–6 Igehely: 1Pt 2:4-5 „Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt «kiválasztott és drága»; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.”

Tegnap este főleg a saját épülésünkért imádkoztunk, hogy Isten Lelke bennünk lakva, a maga templomává formálhasson minket. Ma folytassuk az imádkozást, hogy megtisztuljon teljesen az életünk, levessünk minden bűnt, és lelki növekedésünket semmi se gátolja.

2025. szeptember 3., szerda

Igehely: 2Tim 2:19–21 „Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelyre ez van pecsételve: «Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!» Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is, amazokat megbecsülik, emezek pedig közönséges használatra valók. Ha tehát valaki megtisztítja magát ezektől, megbecsült, megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas.”

Az életünk során különféle kapcsolataink vannak. Ezek sokszor tágabb vagy szorosabbra fűzött viszonyokat hoznak létre. Pálnak szoros kapcsolata volt Timóteussal, a hitben szeretett fiával, mert olyan mély témákat osztott meg vele, amelyeket nem akárkivel lehet megbeszélni.

2025. szeptember 2., kedd

Igehely: 2Tim 2:1–4 Kulcsige: 2Tim 2:3–4 „Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája. Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta.”

Amikor célba lőni tanítottak, a kiképzőm elmondta, hogy tartsam vissza a lélegzetem, amikor a ravaszt meghúzom. De nagyon izgultam, és elfeledkeztem erről, ezért sokszor mellé lőttem. Elvétni a célt az a vétkezés, pedig amit tettem, csak apróságnak tűnt.

2025. augusztus 31., vasárnap

Igehely: Jn 15:1–8 Kulcsige: Jn 15:5 „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.”

Ismerős számunkra a kép, ami ebben a példázatban található: az Úr Jézus az igazi szőlőtő, az Atya a szőlősgazda, mi pedig a szőlővesszők. Az igazi szőlőtőben az Atya élete van, mert az Úr Jézus egy az Atyával. Az Atya élete a szőlőtőben, majd a szőlővesszőkben valósítja meg a gyümölcsözést.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jn 5:43-47 Kulcsige: Jn 5:44 „Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?”

A betesdai béna meggyógyítása szombaton heves ellenszenvet váltott ki a zsidókban Jézus személye iránt (5:16-18). Ez áll tehát Jézus tartalmas válaszadásának hátterében (5:19-47). Beszédének második felében azt hangsúlyozza, hogy nem ő tanúskodik (igazolja) saját magáról, hanem Bemerítő János, az Atya, a csodás cselekedetei és maga az írás is. Majd jön Jézus szomorú megállapítása a zsidókról: nem hisztek bennem (38. v.), nem akartok hozzám jönni (40. v.), nem keresitek azt a dicsőséget, amely az Atya nevében jött a földre (43-44. v.).