2023. augusztus 9., szerda

DÉLELŐTT | 
Dániel bemutatja a titkok Kijelentőjét

Igehely: Dán 2:19-36; Kulcsige: Dán 2:29 „Te, ó, király, azon töprengtél fekvőhelyeden, hogy mi fog történni ezután. A titkok Kijelentője pedig tudatta veled, hogy mi fog történni.”

Dániel előtt lelepleződött valami, amit Isten bölcsessége nélkül képtelenség lett volna megérteni. Az álom, amit a király látott, Istentől származó kijelentés volt. Az álom jelentésének megfejtését szintén Istentől kapta a király, Dániel közbenjárásával. Sőt, mint később kiderül, az álom cselekményében is főszerepet játszik Isten. Miután Dániel bemutatta Istenét, a király problémája is megoldódott – megtudta az álom jelentését.
Ha kihagyjuk Istent az életünk képletéből, zavaros marad a kép. Megpróbálhatunk boldogulni Nélküle, és el is érhetünk részsikereket. Csak egy baj lesz: magát a célt tévesztjük el. Milyen jó, hogy a hívő ember számára nem csak kötelesség, de hatalmas lehetőség is Istennel számolni! „Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Róm 11:36)
Milyen esetekben szoktad kérni Isten segítséget vagy vezetését? Hogyan szokott figyelmeztetni a Szentlélek, mikor kihagyod Istent a számításokból?

Szűcs Frigyes

DÉLUTÁN | 

Segíts nekik!

Igehely: Fil 4:1-3; Kulcsige: Fil 4:3a „Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért.”

Lélekben Pál rendkívül közel áll a Filippiben élő testvéreihez, testben viszont jókora a köztük lévő távolság. Szívesen meglátogatná őket, szolgálna feléjük személyesen is, de nem teheti, mert fogva tartják egy börtönben. De nem azon szomorkodik, amit nem tehet meg, hanem felismeri hogy távollétében is segítségére lehet a filippieknek: levélben bátorít és int, illetve bevonja szolgatársait a munkába.
Te hogyan viszonyulsz a mások nehézségeihez, küzdelmeihez? Aggódsz értük, esetleg búslakodsz, hogy nem tudsz megoldással szolgálni a helyzetükre? Számos esetben többet tudunk tenni testvéreinkért, mint azt elsőre gondolnánk! Csak szükségünk van segítőkész lelkületre, hogy észrevegyük a lehetőségeket és az eszközöket, amelyeket Istentől kapunk a szolgálat elvégzésére! Pál erre az éberségre és cselekvésre való készségre kéri fel szolgálótársait és minket is! „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Gal 6:10)

Szűcs Frigyes

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
13 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Ézs 2:1–11; Kulcsige: Ézs 2:5 „Jákób háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!”

Egy olyan kép tárul elénk, amelyre vágyhat minden hívő ember. Az utolsó napokban – úgy látja a próféta – az Úr házának hegye minden többi hegy fölé nő, a figyelem központjába kerül. Vonzó lesz a népek között, és vágyják a népek megismerni az Úr törvényét, tanítását. Isten igazságot szolgáltat a nemzetek között, biztonságot teremt, az emberek a fegyverekből szerszámokat készítenek, a nép az Úr világosságában fog járni.