Igehely: Neh 11:25-36; Kulcsige: Neh 11:36 „A léviták egyes csoportjai Júdában, mások Benjáminban települtek le.”
Miután megépült Jeruzsálem kőfala és a lelki helyreállás katartikus élményén is túl volt a fogságból hazatért nép, előre kellett nézni és további döntéseket hozni a jövőt illetően.
Igehely: Neh 11:10-24; Kulcsige: Neh 11:23 „Mert királyi parancs és szigorú rendelkezés szabályozta az énekesek napi teendőit.”
A papok és a léviták Isten szolgái voltak a nép felé és a templom körül, különösen félretéve az Úrtól erre a célra. Ez széleskörű szolgálati területek lefedését igényelte a tanítástól, az éneklésen át, az adminisztratív feladatokig, mint ajtónállás és fahordás.
Igehely: Neh 11:1-9; Kulcsige: Neh 11:2 „Mindazokat, akik önként vállalták, hogy Jeruzsálemben telepszenek le, áldotta a nép.”
Benépesíteni Jeruzsálemet. Nem gondolom, hogy ez a szakasz azt üzenné számunkra, hogy költözzünk az izraeli városba. Még csak azt sem, hogy a mennyei Jeruzsálembe önként költözők és azt benépesítők áldásáról beszélne.
Igehely: Neh 10:29-40; Kulcsige: Neh 10:30b „Átok terhe alatt megesküdtünk arra, hogy Isten törvénye szerint élünk, amelyet Isten az ő szolgája, Mózes által adott, és hogy megtartjuk és teljesítjük Urunknak, az Úrnak minden parancsolatát, előírását és rendelkezését.”
A vezetők odaszánása fontos. Ma már nem kell átok alatt fogadalmat tenni, hiszen Krisztus megszabadított a törvény átkától. De annál inkább kell hitből és hálából odaszánnunk magunkat.
Igehely: Neh 10:1-28; Kulcsige: Neh 10:1 „Mindezek alapján írásbeli megállapodást készítettünk, amelyet pecséttel láttak el vezetőink, lévitáink és papjaink.”
A megújulásban mindig kulcsfontosságú szerepe van a vezetőknek. Ez akkor is igaz, ha nem a kinevezett vezetőkről, hanem a helyzet szülte vezetőről van szó. Ám kiemelten fontos, hogy a mindenkori vezetők mihez adják a nevüket.
Igehely: Neh 9:32-37; Kulcsige: Neh 9:36 „És most mi szolgák vagyunk! Éppen azon a földön, amelyet őseinknek adtál, hogy élvezzék annak gyümölcsét és javait, azon vagyunk szolgák.”
A múlt felemlegetése és a megtörténtek kimondása csak akkor ér valamit, ha általa rálátunk a jelenre. Akkor, ha nem maradunk meg annál, hogy hibáztatjuk az elődöket, miközben tudatosan vagy tudattalanul mi elhatárolódunk tőlük, mintha különbek lennénk.
Igehely: Mk 2:18–22 Kulcsige: Mk 2:20 „De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor azon a napon böjtölni fognak.”
Ebben a fejezetben a böjt kérdése kerül napirendre. Az Ószövetség csak a nagy engesztelés napján, évente egyszer írta elő a böjtöt, mint a bűnbánat jelét, de a farizeusok kiegészítették azt a hétfőn és csütörtökön való böjtöléssel. Ezért teszik fel a vádaskodó kérdést: „Miért böjtölnek a János tanítványai és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig miért nem böjtölnek” (18.v.)? Jézus rámutat, hogy miért nem böjtölnek az övéi (Mk 2:19–22), még szemléltetőket is használ. Először megkérdezi, hogy amíg együtt van a vőlegény a menyasszonyával, illik-e böjtölni?