Mindennapi áhítatok

2022. december 20., kedd

Igehely: Zsolt 110:1-7; Kulcsige: Zsolt 110:4 „Megesküdött az Úr, nem bánja meg: Pap vagy te örökké, Melkisédek módján.”

A zsoltár megfogalmazásából azt lehet leszűrni, hogy Isten (Jahve) a királyhoz, a zsoltáros urához szól. Tesz neki egy ígéretet, hogy támogatja az uralkodásban, s győzelmet ad minden ellensége fölött, majd ezt Melkisédekkel köti össze.

2022. december 19., hétfő

Igehely: 5Móz 18:15-22; Kulcsige: 5Móz 18:18 „Prófétát támasztok nekik testvéreik közül, olyat, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok.”

Isten leszállt a Sínai-hegyre, ahogyan azt a 2Móz 19-20-ban olvashatjuk, és elkezdett beszélni az egész néphez. De a nép, mivel halálfélelme volt az Isten jelenlététől, azt mondta Mózesnek, hogy inkább ő egyedül beszéljen Istennel, s majd aztán adja át nekik is az Úr üzenetét.

2022. december 18., vasárnap

Igehely: 2Kor 1:15-21; Kulcsige: 2Kor 1:20 „Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére.”

Pál útiterve meghiúsult (2Kor 1:23). Tervezett, de az utólag másképp történt. Nem külső tényezők miatt, hanem maga Pál döntött így. Mivel a gyülekezet nem tudott arról, ami alapján Pál megmásította eredeti tervét, ezért emberinek ítélte a döntéseket, sőt, megbízhatatlannak az apostolt.

2022. december 17., szombat

Igehely: Zsolt 33:1-22; Kulcsige: Zsolt 33:11 „De az Úr terve örökké megmarad, szívének szándéka nemzedékről nemzedékre.”

Mai igénk egy fontos igazságot tartalmaz Isten akaratáról: Urunk úgy valósítja meg szívének szándékát, hogy az megmarad nemzedékről nemzedékre! Senki nem tudja Őt megakadályozni abban, hogy véghezvigye tervét, a megvalósítását követően pedig senki nem tudja azt lerombolni.

2022. december 16., péntek

Igehely: Jer 1:1-19; Kulcsige: Jer 1:7 „Az Úr azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok!”

Jeremiás próféta szolgálatba való állításában arról olvasunk, milyen lépések által készíti fel szolgáját az Úr. Először is biztosítja őt kiválasztásáról (5. v.) Másodszor elűzi a szolga félelmét, miszerint hiányosságai alkalmatlanná tennék őt a szolgálatra (6-7. v.).

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Thessz 2:1–12; Kulcsige: 1Thessz 2:8 „Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket.”

Középiskolában bibliaismeretet oktatva (nem titkolt cél az evangélium hirdetése) többször is beszélgethettem pedagógusokkal. Az egyik tanárnő így foglalta össze a pedagógia lényegét: „A gyermeket szeretni kell!” Ennyi! Egyszerű, de a lényeget megragadó definíció. A tanárok is rájöttek: ha szeretik azokat, akiknek ismereteket, életszemléletet akarnak átadni, sokkal könnyebb dolguk lesz.