Igehely: Zsolt 92:1–16; Kulcsige: Zsolt 92:2 „Milyen jó hálát adni az Úrnak, és zengeni neved dicséretét, ó, Felséges!”
Lehet, többekben is megszületett már olyanféle vágy, hogy jó lenne kitűnni mások közül, különlegesnek lenni. Itt a lehetőség!
Igehely: 1Móz 47:27–31; Kulcsige: Zsid 11:21 „Hit által áldotta meg a haldokló Jákób József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott.”
„Hit által áldotta meg a haldokló Jákób József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott.” (Zsid 11:21)
Igehely: 1Krón 16:12–22; Kulcsige: 1Krón 16:17 „Jákób elé tárta, elrendelte Izráelnek örök szövetségül.”
Jákóbnak a saját, és a családtagjai által elkövetett bűnök miatt sok mélységet kellett megélnie. Ennek ellenére Isten nem hagyta őt magára. Álomban, látomásban biztatta, bátorította, megújította szövetségét vele és utódaival.
Igehely: 1Móz 45:16–28; Igehely: 1Móz 45:27 „Elbeszélték hát neki mindazt, amit nekik József beszélt. És amikor látta a szekereket, amelyeket József küldött, hogy őt elvigyék, fölélénkült apjuknak, Jákóbnak a lelke.”
Jákób elgondolását Isten gazdagon visszaigazolta. Hazatért gyermekei József és a fáraó közreműködésével rengeteg ajándékkal halmozták el. Visszakapta elveszettnek hitt fiát, és új helyen új élet lehetősége bontakozott ki előtte. Először hitetlenkedett, de a tények meggyőzték.
Igehely: 1Móz 42:1–5; Kulcsige: ApCsel 7:12 „Amikor azonban meghallotta Jákób, hogy van gabona Egyiptomban, elküldte atyáinkat.”
8 éves lehettem, amikor egy délben, iskolából hazaérve, édesanyámat az ágy előtt térdelve, hangosan imádkozva találtam: „Istenem, a malacoknak nincs ennivalójuk, kérlek, rendelj ki számukra egy kis eleséget!” Felállt, és mondta, hogy induljunk.
Igehely: 1Móz 35:1–15; Kulcsige: 1Móz 35:15 „Jákób Bételnek nevezte el azt a helyet, ahol Isten beszélt vele.”
Jákób az Úrral való találkozásra készült Bételben. Isten újra szólni akart hozzá ott, ahol menekülése idején megjelent neki. Meg akarta mutatni akaratát, közösséget akart vállalni vele és megújítani szövetségét.
Igehely: Zsolt 34:1–11 Kulcsige: Zsolt 34:2 „Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dicséri szám.”
Sokszor úgy érezzük, megszégyenítenek bennünket Dávid zsoltárai. Egy másik szövetségben élt, istenismeretre is kevesebb lehetett, mint nekünk, mégis annyira túlcsordul belőle a hálaadás és az Isten dicsérete, hogy az mindenképp példa számunkra. Te mivel szoktál dicsekedni, kimondva vagy kimondatlanul? „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Lk 6:45b). Be kell látnunk, hogy annyi mindennel megtelik a szívünk, ami nem Isten dicsérete, legyen az akár aggódás, félelem vagy a kívánságaink betöltésére való igyekezet.