2025. szeptember 13., szombat

DÉLELŐTT | 
Lisztra – bálványozás és képmutató hit

Igehely: ApCsel 14:8–20 Kulcsige: ApCsel 14:11 „Amikor a sokaság látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven így kiáltottak: Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!”

Pált és Barnabást egyik nap istenítették, másnap pedig megkövezték. Döbbenetes, hogy ilyen rövid időn belül ilyen végletekre képes az ember! Míg a csoda elég volt arra, hogy Pált és Barnabást Zeusznak és Hermésznek higgyék, arra már nem volt elég, hogy az általuk hirdetett üzenetet befogadják. Látták a csodát, és úgy reagáltak, ahogy a hitük szerint természetes volt: a sánta gyógyulása csakis az istenük tette lehet. Hiába a csoda, ha az ember a saját elvárásán vagy meggyőződésén kívül nem hajlandó mást elfogadni. Pál és Barnabás nem bizonyultak a meggyőződésük szerinti isteneknek, így sem a csoda, sem az üzenet nem számított már: megkövezték Pált. A zsidók sem tudtak kitérni fanatikus meggyőződésükből, nem számítottak az érvek, sem a tények. Mindeközben a meggyógyult sánta ott állt előttük élő bizonyítékként.

A lisztrai tömeg és a zsidók magatartása nem csak ott, akkor volt jellemző. Az ember hajlamos a józan ész és minden bizonyíték ellenében ragaszkodni a maga elképzeléséhez, elvárásához. Ne gondoljuk, hogy ez bennünket vagy a közösségeinket ne jellemezhetné!

Vizsgáljuk meg magunkat, vajon nem homályosítja el a gondolkodásunkat olyan elvárás vagy meggyőződés, ami nem Istentől van?

Mezei Tamás

DÉLUTÁN | 

Az utolsó ítélet

Igehely: Mt 13:36–43 Kulcsige: Mt 13:41–42 „Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe vetik őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.”

Bárcsak lenne sokaknak füle a hallásra! Jézus nem rejtette véka alá, hogy mi az Isten terve. Olyan képet fest le az utolsó ítéletről, ami félelemmel és borzongással tölthet el. Mégis olyan kevéssé mozgat meg sokakat ennek a jövőnek az ismerete. A hitetlenek úgy néznek szembe a holnappal, hogy nem tudják, mi vár rájuk. Pedig Európában, és különösen Kelet-Európában, az emberek többsége ismeri a keresztyén tanítás alapjait, beleértve az utolsó ítéletről szóló tanításokat is, még ha csak nagyvonalakban is. Ami még döbbenetesebb, hogy gyülekezetben ülő hívőket is alig indít meg ennek a jövőnek a képe. Ha mi magunk várjuk az Isten országát, és bizonyosak vagyunk az üdvösségünk felől, a felebarátaink, hitetlen szomszédjaink, családtagjaink, barátaink miatti aggodalom mihamarabbi cselekvésre kellene indítson, „kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak” (Ef 5:16).

Mivel tudjuk, hogy miként lesz majd az utolsó idő, ne késlekedjünk! Ha még nem tettük meg, jöjjünk Isten elé, kérve a bocsánatát és kegyelmét; ha pedig már van üdvösségünk, ne várjuk az utolsó napot úgy, hogy nem használtunk ki minden alkalmat! Mi vagyunk a világ világossága.

Mezei Tamás

 Napi áhítat

Igehely: 2Kor 6:14–7:1 Kulcsige: 2Kor 7:1 „Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket!”

Sajnos, olyan világban élünk, és olyan időket értünk meg, amikor mind jobban összemosódnak a határok a világosság és a sötétség között, igazság és gonoszság között. Próbáljuk ezeket megmagyarázgatni: nem lehetünk maradiak; el kell fogadnunk a másságot; jobban kell, hogy szeressük felebarátainkat, gyermekeinket. A gyülekezetben is engedékenyebbek kell, hogy legyünk, több mindent eltűrve és megértve. Ez mind jó lehet, de vajon ezekkel az érvekkel nem szélesítjük-e ki a keskeny utat olyan útra, ahol már mindent szabad?