Igehely: Jób 9:25–32 Kulcsige: Jób 9:26 „Elsuhannak, mint a sáscsónak, vagy ahogyan a sas lecsap zsákmányára.”
A nyomasztó helyzeteket nem kell megrendelnünk, azok váratlanul jönnek. De minél nagyobb a baj, annál közelebb van hozzánk mennyei Atyánk.
Isten nem aggódik az idő miatt, mert nincs szüksége időre ahhoz, hogy véghez vigye, amit tenni akar. Ezt sokszor nehéz elfogadnunk. A legnehezebb hely számunkra Isten várótermében lenni. Jób ebben a váróteremben vergődik, és fogalmazza meg ezt: „napjaim... elsuhannak, ahogyan a sas lecsap zsákmányára.” Még nem tudja, hogy milyen felismerést, megújulást akar Isten kimunkálni az életében. Életpróbája után még 140 évet élt, több békés évet élhetett, mint nyomorúságosat.
Ha úgy érzed, hogy a sok áldás között, vagy éppen terheid miatt, életed elröpül, ne felejtsd, Isten örök életre készít minden nap. Még a hirtelen jött próbák között is.
Nemrég ünnepeltük nagymamám 96. születésnapját. Édesapám így köszöntötte őt: „Van hosszú élet – ezt kapta édesanyám eddig, mert 96 év hosszú idő. Van rövid élet – ezt kapta a nővérem, aki 41 évesen hunyt el. És van örök élet – amely túlmutat földi éveink számán és azon is, hogy nagyobb része mivel telt el, mert azt az örök Isten adja ajándékba.”
Seres Győző
A bűnvallóknak kész megbocsátani
Igehely: 1Jn 1:15–2:2 Kulcsige: 1Jn 1:9 „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.”
Van egy olyan emberi kérés, amelyet Isten ígérete szerint azonnal megválaszol: ez a bocsánatkérés. Természetesen ennek az a feltétele, hogy őszintén és szívből jöjjön, és ne érdekből. Hű és igaz Ő, hogy megbocsátja annak a bűnét, aki megvallja azt.
Isten annyira komolyan vette ezt a bűnbocsánatra vonatkozó ígéretét, hogy azt Fiának – áldozatból fakadó – halálára alapozta. Hű és igaz Ő önmagához: amit a kereszten elvégzett, azt kész beváltani az életünkben minden alkalommal, amikor megvalljuk bűneinket, és bocsánatot kérünk tőle.
Ha Isten ennyire halálosan komolyan veszi a bűnbocsánat fontosságát, akkor fontos nekem is komolyan vennem a bűnvallást és bocsánatkérést, és annak ajándékba kapott következményét is.
Kérdés tehát, hogy meg szoktuk-e töredelmesen vallani vétkeinket, vagy eltekintünk ettől? Kérdés továbbá, hogy ha megbánva megvallottuk azokat és bocsánatot kértünk, van-e hitünk és alázatunk elfogadni ezt a nagy ajándékot, és szabad emberként, hálával telve menni tovább?
Seres Győző
