2024. október 7., hétfő

DÉLELŐTT | 
Istenem, meddig tart az életem?

Igehely: Zsolt 39:1–14; Kulcsige: Zsolt 39:5 „Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok!”

Nagy kegyelem, hogy az ember megszólíthatja Teremtőjét az élet bármelyik szakaszában. Feltehetjük neki azokat a kérdéseket is, amiket senkinek nem mondunk el, de ott vannak bennünk. A zsoltáríró megkérdi: „meddig tart napjaim sora?” Látva a földi élet rövidségét, sok nyomorúságát és mulandóságát, ezt vallja: „egyedül benned reménykedem.” Kiben reménykedünk mi? Azokban, akik körülvesznek minket? Talán a vihar elmúlásában? Az Úr Jézus mondta: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn 16:33).

Mivel már találkoztunk Jézus Krisztussal, megvallottuk bűneinket, elfogadtuk személyes Megváltónknak, és megtapasztaltuk, hogy jó az Úrban bízni, ezért lehet ilyen reménységünk. Reménykedünk abban, aki megváltott szent vére árán, akinek a szava megmarad, aki él örökkön-örökké, legyőzte a halált, és megígérte: „én élek, ti is élni fogtok…” (Jn 14:19).

Bár e földi élet véges, mi tudjuk: van örök lakásunk Atyánk hajlékában, ahol végtelen lesz az életünk, együtt azokkal, akik előre mentek, és a mi Urunk Jézus Krisztussal.

Nagy György

DÉLUTÁN | 

Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam

Igehely: 2Sám 22:1–20; Kulcsige: 2Sám 22:7 „Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott.”

Dávid hálaénekében elmondja, hogyan szabadította meg őt az Úr minden ellenségétől. Mielőtt Dávid megtapasztalta volna az Úr hatalmát, nem csupán felszínes ismerete volt Istenről, hanem személyesen is ismerte őt. Ezért kiáltott hozzá, és az Úr meghallotta hangját.

Isten úgy van bemutatva, mint aki haragszik, és akinek a haragja félelmetes (8–16), még a teremtett világ is beleremeg. Másrészt szeretettel teljes, aki szabadulást adott a benne bízónak. Olyan helyzetben volt Dávid, mint egy fuldokló ember a nagy vizekben, de az Úr lenyúlt és kiemelte őt.

A Dávid bizonyságtevésének tükrében fel kell tegyük a kérdést magunknak: Én kihez kiáltok? Kitől várok segítséget, amikor bajban vagyok? Nem történik meg velem, hogy amikor már minden elképzelhető segítséget megpróbáltam, csak akkor kiáltok Istenhez? Ez az ének lehet bátorítás mindazok számára, akik bajban vannak, mert lehet Istenhez kiáltani, és ő meg is hallgatja kiáltásunk szavát. „Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr” (Zsolt 34:20).

Fekete Csaba

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.