2024. október 17., csütörtök

DÉLELŐTT | 
„Az Úr kezében van a háború”

Igehely: 1Sám 17:41–51; Kulcsige: 1Sám 17:47 „És megtudja az egész egybegyűlt sokaság, hogy nem karddal és lándzsával szabadít meg az Úr. Mert az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket.”

Talán a legismertebb bibliai történetek egyike áll előttünk. Gyorsan el tudjuk mondani fejből, hogy mi történt, és lapozhatnánk is tovább. Nagyon sok esetben szeretjük szemléltetni Góliát magasságát, felszereltségét, képzettségét, de ebben a harcban ezek semmit sem értek, mert nem a látható világban folyt a küzdelem.

Dávid hitt, de nem önmagában, nem is fegyvereiben vagy felkészültségében. Nem a „Kicsi a bors, de erős” mondás alapján vágott neki a küzdelemnek. Egy teljesen más hit vitte őt a csatatérre. Nem a láthatókra nézett, hanem a láthatatlanokra. Istenben bízott, de nem vakmerően. Biztosan tudta, hogy Isten győzelmet ad neki. A körülötte állók ezt nem tudták elhinni, mert a láthatókra néztek: Dávidra és Góliátra. Dávid szellemi oldalon felkészültebb volt, mint Góliát, mert vele volt az élő Isten, de külsőségekben, látszólag sokkal rosszabbul állt. Tudta, hogy az óriásnak csak fizikai ereje van, lelki síkon Góliát egy nulla, nem állhat meg Izráellel szemben, mert gyalázta Isten népét. Dávid ismerte Istent: ő soha nem hagyja magát megcsúfolni, dicsőségét nem adja másnak, tehát nem volt kérdés számára a győzelem.

Te mennyit építesz a látszatra és mennyit a lelki oldalra a harcaidban? Mit akarsz elfedni a látszati felkészüléssel?

Bognár Benjámin

DÉLUTÁN | 

Gyermeki lelkülettel

Igehely: Zsolt 131:1–3; Kulcsige: Zsolt 131:1 „Uram, nem fuvalkodik fel a szívem, nem kevély a tekintetem. Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem.”

Amikor gyermekeimmel a játékboltba megyünk, nem könnyű feladatra vállalkozunk. Szülőként felmérem, hogy mit tudunk megvenni, mi az, amivel a gyermekem biztosan játszani fog? Mi az, ami a korosztályának megfelel? Ők, amit csak meglátnak és megtetszik nekik, leemelik a polcról, és próbálnak meggyőzni, hogy megvegyem nekik. Semmilyen mérlegelés nincs bennük, csak az, hogy nagyon tetszik, és ez elég. Ezt őszintén elmondják nekem, és erre felelnem kell valamit, ami szerintem jó válasz. Ez nem mindig a tetszésük szerinti, de elfogadják.

Ugyanígy vagyunk Istennel is. Sok mindent szeretnénk megkapni, és úgy érezzük, minderre igazán szükségünk van, mint a gyermeknek a játékboltban. Érvelünk is a saját felfogásunk alapján, és Isten erre válaszol, mint egy szülő, aki a legjobbat szeretné adni nekünk. Előfordul, hogy nem a vágyaink szerinti választ adja, de ezt azért teszi, mert szeret. Isten gyermekeiként is tudnunk kell, hogy ő nem a jótól akar megfosztani, hanem jól ismer, és tudja, hogy valóban mire van szükségünk.

A legtöbb gyermek elfogadja a szülők döntését, bár lehet egy kis hiszti vagy toporzékolás, de tudja, hogy ez a döntés nem a kárára van. Keresztyénként hogyan fogadjuk Isten válaszait?

Bognár Benjámin

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 8 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.