2024. június 30., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Krisztusért nem hátrálunk meg

Igehely: Ef 4:1–16; Kulcsige: Ef 4:1 „Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok.”

Vértanú az a személy, aki vallásáért vagy valamilyen más eszméért erőszakos halállal hal meg. A keresztyén vértanúk napján azokra a mártírokra gondolunk, akik életüket adták a Krisztusba vetett hitükért. A Szentírásban elsőként említett István vértanútól kezdve nehéz lenne számba venni a keresztyén vértanúk sorát. A Jelenések könyve is megszámlálhatatlan seregként említi azokat, akik „megölettek Isten beszédéért”.

Legtöbben egyetlen Krisztust megtagadó szóval menthették volna életüket, de nem tették, mert meggyőződéssel vallották, hogy „mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (Zsid 10:39). Beteljesült életükben a mai igénk első versének a felhívása, hűségesen éltek és ragaszkodtak elhívásukhoz.

Az apostol nyomorúságos helyzetben, börtönből ír az efézusi gyülekezetnek, akiknél mélyebb nyomorúságot vélt felfedezni, mint amilyen az övé most. A Krisztusban hívők egységéről, annak fontosságáról ír.

Manapság egyre gyakrabban találkozunk az „Egységben az erő!” szlogennel. Csakhogy itt nem egy formális, fizikális egységről van szó, amelyet egy bizonyos politikai vagy társadalmi cél köré tömörülő emberek alkotnak, hanem a test és Lélek egységéről. Ez az elsődleges. Ez az egység egyénileg kell megvalósuljon minden ember életében. A keresztyén gyülekezeti élet is csak úgy lesz teljes, gyümölcsöző és győzedelmes, ha a Lélek egységének ajándékával rendelkező tagok alkotják.

Tegyük magunkévá az apostol felhívását, kérését, hogy amennyiben rendelkezünk a Lélek egységének ajándékával, őrizzük és védjük is meg azt. A Sátán egyik legfontosabb célpontja a Krisztust követők egysége. Itt áll előttünk azoknak az erényeknek a felsorolása, amelyekre szükségünk van ebben a védekezésben: alázatosság, szelídség, türelem, szeretet, s mint ezek köteléke, a békesség.

Ha valakinek az életéből egy is hiányzik ezekből az erényekből, a közösség gyenge láncszemévé válik. Maradj ennek az egységnek az erős láncszeme!

Mátis Csaba

Imaáhítat: 

Imádkozzunk, hogy akik megtértek az üldöztetésben, hitüket tovább adhassák az életükkel! – Filem 1:10-11

Bibliaóra: 

Isten szabadításának a tanúja – Mik 7:1-20 (Mik 7:7)

DÉLUTÁN | 

Krisztus elkötelezett munkatársai

Igehely: Fil 2:19–30; Kulcsige: Fil 2:20 „Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel.”

Az előttünk álló héten estéről estére olyan embereket ismerünk meg, akik Isten kezében nagyon szép és értékes feladatot vállaltak és végeztek. Nem híres, neves, tanult emberekről van szó. Maga Jézus sem ilyeneket választott ki magának. De volt egy közös jellemzőjük: az önzetlen, teljes odaszánás, elkötelezettség az Úr és a gyülekezet ügye iránt. Hogy meddig mennek el az odaszánásban, elkötelezettségben? A végsőkig: vállalva, ha kell, a szenvedést, betegséget, sőt a halált is.

Pál apostol ebben a levélben három ilyen munkatársat mutat be: önmagát, Timóteust és Epafroditoszt. Önmagával kapcsolatban az előző rész 23–25. verseiben arról az őrlődésről ír, amelyben van. Vágyódik ugyan elköltözni, Krisztussal lenni, de érzi a gyülekezettel maradás és az értük végzett szolgálat fontosságát is.

Igénkben, mondhatjuk, hogy két szolgálati bizonyítványt olvashatunk. Két elkötelezett munkatársat küld vissza Filippibe: 1. Timóteus, akiről ezt írja: „nincs hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel”, vagyis a gyülekezettel. Azt is mondja, hogy kipróbált ember. 2. Epafroditosz, aki az apostol szolgálatára kellett volna, hogy legyen, de végül súlyos betegség miatt ő szorult gondozásra. Nem tudjuk, milyen betegségről van szó, de azt igen, hogy „a Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta, hogy helyettetek szolgáljon nálam.” Egyik sem a maga döntéséből ment vissza, hagyta ott az apostolt, de mivel megértették, hol van szolgálatukra nagyobb szükség, engedelmeskedtek.

Az egyik megy azért, hogy ott, ahol kell, rendet teremtsen. A másik megy gyengén, olyan betegségből lábadozva, amelyet a Krisztus szolgálatában kapott. Ezek az igék arra bátorítanak, hogy mi is lehetünk hasznos eszközök Isten kezében. Nyilván, ennek megvannak a feltételei. Ezek az emberek figyeltek Istenre, s mindenben engedelmeskedtek Neki. Feladták kényelmüket, félretették saját céljaikat Isten ügyéért.

Isten ma is ilyen elkötelezett munkatársak által építi azt az új világot, amelyet Jézus Krisztus által kezdett el. El tudod-e képzelni magadat ilyen elkötelezett munkatársak sorában?

Mátis Csaba

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
10 + 4 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 2:1–18; Kulcsige: 2Kir 2:11 „Amikor azután tovább mentek, és beszélgettek, hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.”

Erre a történetre gyakran úgy szoktunk hivatkozni, mint amikor Illés tüzes szekéren ragadtatik el az Úrhoz. Az ige viszont csak annyit említ, hogy ,,Hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.” De valóban a tüzes szekér is jelen volt. Elizeus szempontjából jelentős, hogy élete következő nagy krízisében lát újra tüzes szekereket (2Kir 6:17). A tűz jellemzően Isten ítéleteként jelenik meg, az Édenből való kiűzetés óta (tüzes pallos).