Igehely: Mt 6:5–8; Kulcsige: Mt 6:6 „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged.”
Az Istennel való járásnak vannak nyilvános és nem nyilvános részei. Van, amit az emberek is látnak belőle, de van, amit csak a mennyei Atya tart nyilván. Ennek alapján kapjuk majd a jutalmat is vagy az ítéletet. Isten figyelemmel követi az életünk minden mozzanatát. Ezért fontos, hogy az Úr Jézus tanítása szerint éljük a mindennapjainkat.
A farizeusok azért szerettek nyilvánosan imádkozni, hogy az emberek hallják és lássák őket. A jelen igénk az imádkozásnak egy olyan formájáról szól, amelyet a belső szobánkban kell gyakorolni. Ott készülünk fel és kapunk erőt az emberek közötti szolgálathoz. Csak ha betöltekezünk Isten erejével a vele való közösség gyakorlása által, akkor leszünk kedvesek előtte, és leszünk képesek akarata és tetszése szerint élni és szolgálni. Az emberek tetszése, véleménye rólunk nagyon ingatag, könnyen pontosan az ellenkezőjébe vált. De Isten igazán és igazságosan ítél felőlünk, és a jutalmat is úgy adja majd.
Nem az emberek tetszését, csodálatát kell keresnünk vagy kivívnunk, ahogyan a farizeusok tették a Jézus idejében. Egyedül Isten véleménye fontos, és ő a szívünk mélyére is ellát. Tudja a dolgainkat, nála van megoldás rendezetlen ügyeinkre, van bocsánat a bűneinkre. Tudja azt is, hogy mire van szükségünk, mielőtt kérnénk tőle. Jöjjünk hát hozzá mindig bátran, hittel, bizalommal!
Ha az Úr Jézus tanítása szerint imádkozunk, Isten jelenlétébe kerülünk, és megtapasztalhatjuk ennek áldását.
Gombos Miklós
Kérjük Istent, tanítson szüntelen imádkozni! – 1Thessz 5:17; Zsolt 72:15
A hitetlenség veszélye – Ézs 7:1-14 (Ézs 7:14)
Krisztus dicsőségbe vezető útja
Igehely: Zsid 2:5–18; Kulcsige: Zsid 2:9 „Azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.”
Sokszor azt gondoljuk, hogy ha szerencsések, tehetségesek, szorgalmasak vagyunk, akkor haladhatunk felfelé. Mindenki arra törekszik, hogy kitűnjön a tömegből, az átlagosból. Ezért harcol, küzd nap mint nap. A hívő ember szívében is ott van a vágy, hogy az életútja a mennyei dicsőségbe érkezzen. Ott van az Isten utáni vágy, amit semmi más nem tud betölteni. De az Úr nem mindig a mi elképzelésünk, kívánságunk szerint vezet. Nem nyílegyenesen a dicsőség felé halad utunk. Néha völgyeken, mélységeken át vezet Atyánk. De vele – és csakis vele – célba ér Isten minden gyermeke.
Az Úr Jézus útja látszólag lefelé haladt. Otthagyta a menny dicsőségét. Nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, emberi testet öltött, emberi testben szolgált, engedelmes volt, a kereszthalált is elszenvedte. Földi útján végig közösségben volt Atyjával, az Ő akaratát kereste, és azt teljesítette is maradéktalanul. Jézus útja a megalázkodáson, az engedelmességen, a szolgálaton és a szenvedésen át vezetett. De Isten megdicsőítette Őt, olyan nevet ajándékozva neki, amely minden név fölött való. Nincs üdvösség senki másban, egyedül a Jézus Krisztus nevében. Minden térd előtte hajlik meg most és mindörökké.
Kövessük az Ő áldott példáját, hogy a dicsőségbe érjünk!
Gombos Miklós
